Főkép

Nem kellett sokat várni Krasznahorkai László legújabb könyvére, ugyanis alig egy évvel a Nem kérdez, nem válaszol című beszélgetés-, illetve interjúkötet után az idei Könyvfesztiválra megjelent az új mű, Megy a világ címmel. Azt előre lehetett tudni, hogy ez még nem a régóta várt Krasznahorkai-regény, hanem egy elbeszéléseket, novellákat tartalmazó kötet lesz. A könyvben helyet kapó írások nagyjából fele új, a másik fele már korábban megjelent, a szerző szerint azonban ez nem egy egyszerű gyűjteményes kötet, hanem eleve ilyennek íródott – aktuális témákat mutat be, és eredetileg a Magyarokhoz címet viselte volna.

 

A könyv három részből áll, melyeket egy rejtélyes elbeszélő (egyszerűen csak Ő) személye köt össze. Az első részben beszél, a másodikban elbeszél, a harmadikban elköszön. Az első rész kilenc szöveget tartalmaz, ezek közül a legismertebb és leghosszabb az eredetileg 1993-ban megjelent, és azóta gyakorlatilag beszerezhetetlen Théseus-általános. Ebben az írásban a mindvégig névtelenül maradó elbeszélőt foglyul ejti egy szintén ismeretlen nevű, eredetű és célú társaság, és arra kényszerítik, hogy beszédeket mondjon. Ezek pedig jellegzetesen krasznahorkais témákról, jelesül a szomorúságról, a lázadásról és a tulajdonról szólnak. A másik nyolc szöveg jóval rövidebb, alig néhány oldal terjedelműek és leginkább szónoklatoknak, filozófiai eszmefuttatásoknak, töprengéseknek nevezhetnénk őket. Ezek közül kettőt, a „Megy a világ előré”-t, illetve a „Száz ember összesen”-t akár meg is hallgathatjuk a szerző előadásában, ha rákeresünk az interneten; pontosabban ezen szövegek eredeti változatait, ugyanis a könyvben szereplő régebbi szövegeket az író valamelyest átdolgozta, aktualizálta, apróbb stiláris változtatásokat hajtott végre rajtuk.

 

A második rész a leghosszabb. Itt tizenegy klasszikus értelemben vett elbeszélés található, melyek mind hasonló kérdéseket, témákat járnak körbe. A „Nine Dragon Crossing”-ban például egy tökrészeg szinkrontolmács sanghaji bolyongásait követhetjük nyomom, aki egyszer csak a címben is szereplő autópálya-kereszteződésbe jutván szembesül ezzel az építészeti szörnyeteggel, a világ abszurd értelmetlenségével és azzal, hogy „az egésznek semmi értelme sincs”.

 

Az „Egyszer a 381-esen” hőse, Pedro, egy csenevész munkás az estremozi márványbányából, egy nap úgy dönt, hogy otthagy mindent és nekiindul a világnak, majd szembetalálja magát egy elhagyatott kolostor nem evilági szépségével és rájön, hogy neki „semmi keresnivalója itt”.

 

A „Csepp víz” egy névtelen turista bolyongása (vagy inkább menekülése) Varanasiban, a halál hindu városában, a leírhatatlan mocsokban és szegénységben. A turista nem érti, hogy lehet „beletörődni abba, hogy az abnormálist legalább hárommillió ember normálisként éli, s talán már évezredek óta így van”. Találkozik egy bölcselővel, aki a víz fizikai tulajdonságairól tart neki beszámolót, és a végén a menekülést feladva rájön: „Varanasiból ki?, de hát, a lófaszt!, hisz Varanasi, az a világ”.

 

A „Lefelé az erdei úton” pedig egy tragédiába forduló autóút kapcsán ad bepillantást abba, hogy mennyire nem képes az ember átlátni, hogy milyen is a világ.

 

Ezek az írások mind-mind az egyre nagyobb káoszba zuhanó vagy egyre őrültebb rendszerbe szerveződő világról szólnak, az ezekben csetlő-botló, nagyon is mai hősök pedig hiába szembesülnek ezzel, hiába értenek meg valami egészen lényegeset, ez ellen tenni, a világon változtatni nem képesek. Marad nekik a keserű felismerés, meg a melankólia.

 

A könyv zárlata, az elköszönés (Nem kell innen semmi) mindössze egyetlen oldal, alig 15 sor. Ezt a részt mindenképpen érdemes meghallgatni a szerző előadásában, mert egészen rendkívüli élmény.

 

A Megy a világ méltó darabja Krasznahorkai életművének, nagyszerű eszenciája az eddigi elbeszéléseknek; aki még nem olvasott a Mestertől semmit, annak egy picit talán nehéz lesz, de a rajongóknak kötelező.