Főkép Orson Scott Card egy igen sokoldalú író, akit a legtöbben azért alighanem a Végjáték című sci-fi klasszikus kapcsán ismernek. A belőle készülő film év vége felé érkezik a mozikba, s én azok közé tartozom, akik tartanak tőle, hogy még a mai filmes technikákkal sem igazán lehet filmre vinni – s elsősorban nem a látvány miatt. A Végjátékot több folytatás is követte, ugyanakkor, szokatlan módon, a történetet utóbb egy másik főszereplő szemszögéből is megírta Card, ez lett az Ender árnyéka, egy másik sorozat első kötete. Cikkem tárgya pedig ennek a folytatása. Akárcsak a Végjátéknak, ennek is egy zseniális gyerek a főszereplője, az egészen különleges tulajdonságokkal bíró, borzalmas körülmények között cseperedett Bean. A nagy űrbéli háború után Bean és volt Hadiskola-beli társai a különféle országok hatalmi játszmáinak kulcsfigurái lehetnek, hiszen egytől-egyig katonai zsenik ők, s mind között a legkiválóbb elme, Bean. Így nem csoda, hogy legalább annyian szeretnék holtan látni, ahányan a saját táborukban. Ám vég nélkül nem bujdokolhat, nem menekülhet, előbb-utóbb el kell köteleznie magát (ha az űrbe nem mehet vissza) és bele kell bonyolódnia a háború felé sodródó világpolitikai szövevénybe – melyben egykori ellensége is részt vesz, sőt, az egyik legfontosabb szereplővé lép elő…
 
Ebben a regényben elhanyagolható a sci-fi elemek mennyisége, inkább olyan, mint egy alternatív történelmi-háborús történet, de még a jövőbeli hatalmi viszonyok is egészen hitelesnek tűnnek, avagy a jelenkori helyzetből kiindulva nem nehéz elképzelni, hogy akár így is alakulhat, ahogy Card írja. Félelmetes sakkjátszmát ír le, annyi konspirációval és hadászati bűvészkedéssel, hogy úgy tippelek, az épp felfutóban lévő military sci-fi irányzat (Scalzi, Haldeman) hívei is szeretnék ezt a könyvet. Ugyanakkor feszült hangulatú thriller is ez, egyszersmind, amint Card az utószóban kifejti, a nagy hódítók, hadvezérek motivációinak, pszichéjének boncolgatása. A korábbi részeknél is érezhető volt ez, ám itt még mélyebbre ásunk a szereplők lelkivilágába – akik még mindig nem felnőttek… Emellett úgy érzem, Card saját világnézete is erősebben van jelen, még ha a mormon vallásra nem is tesz konkrét utalást az utószón kívül. Sajátos és erőteljes erkölcsi rend szűrődik át a sorokon, s bár nem tudok mindenben egyet érteni vele, így is érdekes volt olvasni. De azért nem ez a kedvenc regényem tőle.