Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Agatha Christie: Függöny: Poirot utolsó esete

Agatha Christie életművében két különös sorsú, úgynevezett „fiókregény” található: a Szunnyadó gyilkosság és jelen írásom tárgya, a Függöny. Keletkezésükről annyit érdemes tudni, hogy Christie vésztartalékként írta őket arra gondolva, hátha lesz olyan időszak, amikor nem lesz képes írni. Ismerve az akkori körülményeket (II. világháború), illetve életének azt az időszakát (húszas évek közepe táján), amikor magánéleti válsága következtében idegösszeroppanást kapott, és ilyen állapotban nemhogy írni nem tudott, de bizony emlékezetkiesései is voltak, talán nem is tűnik túlzottnak ez a fajta előrelátás.
 
Mivel semmi visszafordíthatatlan nem történt, és nem volt szükség a biztos helyen őrzött kéziratokra, Christie úgy rendelkezett, hogy a két regényt csak halála után adhatják ki. Ám a Függöny esetében ez mégsem így történt, hiszen a kiadó döntése alapján 1975-ben, az írónő 85 éves korában mégis megjelent. A köszvénytől szenvedő, tolókocsiba kényszerült Poirot ebben a történetben visszatér híres esetének helyszínére, a stylesi kúriába, amit azóta fogadóvá alakítottak. Persze nem pihenni, de még csak nem is nosztalgiázni érkezett ide. Mivel állapota miatt egyedül képtelen véghezvinni tervét, a helyszínre hívja egykori társát, Hastings kapitányt, hogy közös erővel akadályozzanak meg egy újabb gyilkosságot. Egy csaknem tökéletes gyilkosságot.
 
A világ valaha legnagyobb nyomozója ugyanis meg van győződve arról, hogy a fogadó vendégei közül valaki hamarosan egy másik ember életre tör. De vajon nem csupán a betegség, a magatehetetlenség és az unalom szülte fantazmagória-e mindaz, amit Poirot elmond Hastings kapitánynak? Ami persze nem túl sok, hiszen tőle szokatlan módon a kis belga csak bizonyos részleteket mond el drága barátjának. Sőt, a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hastings kapitány lánya is a fogadóban tartózkodik. Persze a végére, ahogy azt a krimi koronázatlan királynőjétől megszokhattuk, minden részlet a helyére kerül, legfeljebb nem egészen úgy, ahogy arra számítottunk.
 
Hetek óta nem vagyok képes megfogalmazni a könyvvel kapcsolatos gondolataimat és érzelmeimet, mert agyamat eltompítja a Poirot halála miatt érzett gyász, amivel minden bizonnyal nem vagyok egyedül. Mondjuk az olvasókat annak idején is megrázta a harminchárom regényben és ötvenhárom novellában szereplő zseniális detektív halála. Még az újságok is megemlékeztek róla, sőt, az újságírás történetében először jelent meg nekrológ egy kitalált személyről, mégpedig a New York Times címoldalán. Nehéz elhinni, hogy így lett vége. Mondjuk, ha figyelembe vesszük Poirot előrehaladott korát és leromlott egészségi állapotát, el kell ismernünk, hogy utolsó esetével nem kis szellemi bravúrt vitt végbe. Bár ha jobban belegondolok, nem egészen erre számítottam. Vagy mégis? Igazából magam sem tudom.
 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november

 


Galgóczi Móni - 2013. január 27.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!