FőképJó kézbe venni ezt a könyvet: masszív, vízlepergető kemény borító, kedves kép az elején (behemót, könyvet olvasó macska). Érthető, hiszen az ajánló szöveg szerint kis óvodásoknak szánták. Erwin Moser, a bécsi születésű író-illusztrátor 1980 óta ontja a mesekönyveket, magyar nyelven mégsem igazán jelent meg műve ez idáig, hiába nyert sok-sok díjat. Aki Vlagyimir Szutyejev kedves állatmeséin nőtt fel, tudja értékelni azt a gyermekkönyvből valósággal kisugárzó érzelmi töltetet, hangulatbeli teljességet, amit a mese és illusztráció egysége adhat, hiszen egyazon személy fejéből pattant ki mindkettő.

Vágjunk hát bele! A macska hívóképe ellenállhatatlan erővel vonzotta gyermekemet a könyv felé, de első olvasásra kicsit nehezen barátkoztam meg ezekkel a rövidke, kétségtelenül nagyon aranyos kis mesékkel. Az első oldalakon megtaláljuk valamennyi mese címét kis táblákon, amelyek olyanok, mint az Északi-sark jégmezői: fehérek és kissé kietlenek. Persze többszöri ránézésre meg lehet lelni az egyes mesékre vonatkozó parányi utalást, így felismerhető az adott történet. Anna, Peti és Gergő könyveiben kedveltem meg azt a megoldást, hogy a kis képek segítségével a gyerek maga választhatja ki az éppen hallani kívánt mesét, és ezt itt is megteheti, csak jó szem szükségeltetik hozzá. Kisfiamnak rögtön lett is kedvence, legtöbbször a karácsonyi ajándékról szóló történetet kéri, ahol a hisztis és elégedetlen kismacska pórul jár a nagybácsitól kapott hómobillal, és rájön, hogy mégis a szüleitől kapott könyvek a legjobb ajándékok.

Vegyük komolyan a figyelmeztetést; ezek a mesék hideg őszi és téli estékre íródtak. Minden lapot hó és jég, testi és lelki átfagyás borít. A hősök hóviharba keverednek, átfáznak, megfáznak, jeges tóba zuhannak, ismét tóba pottyannak, majd versenyt utaznak egyenest az Északi-sarkra. Zsugori hörcsögök, kisegerek, akik legjobb barátságban vannak a cicusokkal, pingvinek, elefántok, hegyi ember, malac, és... egy robot. Fura társaság. De szerencsére mindig van, aki segít, aki kihúz és a kandalló mellé ültet, átmelegít, befogad, így mindig mindennek jó a vége. Olyan kis halk, „jaj de jó a meleg fotelban ücsörögni” módon jó.

Mint említettem, szülőként elsőre kicsit szokatlan volt a történetek borongóssága, sajátos világa (vajon milyen lehetett Erwin Moser gyerekkora?). De a gyerekeknek egyértelműen elnyerte tetszését, és többszöri olvasásra jobban átéreztem az üzenetet, amit (vélhetőleg) a szerző közvetíteni akart. A fél oldal kép-fél oldal rövid, könnyen követhető szöveg ideális az ovisoknak, akár nagyobb bölcsiseknek is. De még egy olvasni tanuló elsős is örömmel fogja forgatni a könyvet. S bár a borítón található illusztrációnál kissé kevésbé tetszettek a könyvbéli, olykor túlságosan emberszerű figurák, az igaz, hogy a lágy, pasztellszínű, minden harsányságtól mentes képek hű társai a fagyos-felolvasztós meséknek.

Itt az ősz, jön a tél, van mit olvasni!