Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Agatha Christie: A Bertram Szálló

Van egy hely Londonban, a West End szívében, valahol a Park Lane egyik kis csendes mellékutcájában, amely a viktoriánus Anglia nyugalmát árasztja magából. Ahol még békebeli angol reggelit (szalonnás rántotta, füstölt hering, vese, szalonna, hideg fajdpecsenye, yorki sonka és oxfordi narancslekvár), ánizsos és mazsolás vajas süteményt, valamint ötórai teát szolgálnak fel, ahol minden olyan, mintha legalább száz évvel visszaforgatták volna az idő kerekét.

Szóval a West End szívében, valahol a Park Lane egyik kis csendes mellékutcájában bújik meg az előkelő, cseppet sem hivalkodó, szolidan magas árairól ismert Bertram Szálló, ahol elsősorban magasabb rendű papok, vidékről érkező özvegy arisztokrata hölgyek, valamint különféle intézetekből hazalátogató leánykák szállnak meg. No és persze a gazdag amerikai, vagy egyéb nemzetiségű turisták, akik igazi angol hangulatra vágynak. Erre a bájos helyre, kora ifjúságának emlékezetes helyszínére fizeti be Miss Marple-t szeretett unokaöccse, Raymond West és felesége. Abban reménykednek, hogy Jane nénit a Bertram Szálló hamisítatlan, békebeli környezetében nem keveredik gyilkossági ügybe, mint korábbi, nyugat-indiai nyaralása alkalmával (emlékezzünk csak a Rejtély az Antillákon című regény eseményeire.

Persze Miss Marple most sem hazudtolja meg önmagát. Bár nagyon örül annak, hogy a Bertram Szállóban szinte semmi sem változott ahhoz képest, ahogy emlékeiben élt, azért ott motoszkált a fejében a gondolat, ami első perctől kezdve nem hagyta nyugodni: ez az egész túl szép, hogy igaz legyen. Sőt, Jane Marple érzi, hogy van valami a levegőben, amitől rossz érzése támad, de mivel semmi kézzel fogható dolgot nem tapasztal, egyszerűen csak üldögél és figyel. Mert figyelnivaló mindig akad. Még egy ilyen híres neves szállodában is, mint a Bertram, ami, ha jobban belegondolunk, valójában egy letűnt kor, a hagyományos angol életmód iránti nosztalgia jelképeként jelenik meg.

Bár Agatha Christie ez után még számos regényt írt, életműve szempontjából A Bertram Szálló különleges jelentősséggel bír, hiszen nem csupán az írónő modern Angliához fűződő viszonyát olvashatjuk ki belőle, hanem tanúi lehetünk annak is, hogy Christie akkor is képes zseniálisat alkotni, ha a meghökkentően zseniális karakterábrázolások miatt háttérbe szorul a bűnügyi szál. Hiszen bűnügyi szál nélkül mit sem érne egy Christie történet. Bár szentségtörésnek tűnik, hogy valaki ebben a bájos, békebeli környezetben egyáltalán bármiféle bűnös dologra gondol. Hacsak nem egy újabb mazsolás vajas sütemény elfogyasztásáról van szó.

Szóval az olvasó egyszerűen úgy érzi, tolakodó és felettébb zavaró az a jelenség, amikor a kissé szórakozott Pennyfather kanonok eltűnése, valamint az utóbbi évek legnagyobb és legjobban szervezett gengszterszindikátusa ügyében nyomozó Davy főfelügyelő és munkatársa megjelennek, mintegy betolakodnak ebbe a miliőbe, és mindenféle kérdéseket tesznek fel a vendégeknek és az alkalmazottaknak egyaránt. Persze, ahogy arra számítani lehet egy ilyen helyen, senki nem tud semmi érdemlegeset mondani. Kivéve talán a minden részletre odafigyelő Miss Marple-t, aki végre megoszthatja valakivel a Szállóval kapcsolatos kétségeit, amik kezdettől fogva nem hagyták nyugodni.

Érdekes, hogy a zseniális történet legfőbb karaktere, mondhatni főszereplője nem hús-vér ember, hanem maga a szálloda. Ugyanez a megoldás néhány évvel később megjelenik Stephen King Ragyogás című regényében is – bár teljesen más értelemben.

Ebben a történetben is megjelenik egy motívum, mégpedig az emlékezetkiesés, ami több regényben (Rejtély az Antillákon, A titkos ellenfél, Az ABC-gyilkosságok, A krétai bika, Harmadik lány, Szunnyadó gyilkosság) is felbukkan, bizonyítandó, hogy a téma mennyire foglalkoztatta a szerzőt. A vissza-visszatérő motívumok felbukkanása egyébként nem újdonság az életművében, ám ezúttal azért érdemel különleges figyelmet, mert ezt Agatha Christie saját életéből merítette.

Még valami, illetve valaki, aki ebben, és legalább további három regényben (Macska a galambok között, A frankfurti utas, A sors kapuja) is felbukkan, és aki nem más, mint az életmű egyetlen, egyedülállóan univerzális figurája, Mr. Robinson, aki jólöltözöttségével és ragadozómosolyával a minden korban és időben jelen lévő „szürke eminenciás” alakját juttatja eszünkbe. Agatha Christie különleges regényéből Jill Hyem forgatókönyve alapján, Mary McMurray rendezésében, Joan Hickson (Miss Marple) főszereplésével 1987-ben kétrészes angol tévéfilm készült.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november


Galgóczi Móni - 2012. október 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!