FőképSajnálom, hogy nem találkozhattam személyesen Szép Ernővel. Különleges ember lehetett. Ady Endre és Molnár Ferenc legjobb barátai közzé tartozott, nagyra tartotta művészetét Babits, csakúgy, mint Hatvany Lajos. Halk szavú, fanyar humorú férfi volt, aki mindig kész volt a jó viccre, anekdotázásra. Mindemellett egyedülállóan emberséges, liberális gondolkodású író-költőként ismert. Én főképpen a prózai írásait, kisregényeit szeretem.

Nem mondom, Szép Ernő nem az az író, akit könnyedén olvasok, történetvezetése lassan hömpölygő, nyelvezetében rengeteg népies elem keveredik az urbánusabb megközelítéssel, szókinccsel, s ez előbbi, őszintén bevallom, bár új színt visz a gondolkodásomba, mégis kicsit elidegeníti számomra prózai szövegeit. Ezzel együtt fent említett színes egyénisége egyértelműen kibontakozik sorai mögül. Finom ember- és korábrázolásából, az emberiség iránti feltétlen elfogadásából, értő, beleérző korkritikáiból sokat tanulok. Így, bár egy kicsit megszenvedek érte, a katartikus élmény nem marad el számomra regényei, esszéi befejezését követően. Kedvenceim tőle a Lila Ákác és az Emberszag, az előbbi azért, mert mesteri módon mutatja be a férfiak-nők közötti macska-egér játékot, és érdekes látleletet ad a korabeli városi létről, az utóbbi pedig azért, mert egy különleges intellektusú embertől kapunk naplószerű, hátborzongató leírást az 1944-es eseményekről.
 
Előző olvasmányélményeim alapján nagy várakozással tekintettem az Édes című kisregény elé, amely 1937 óta idén először jelent meg újra, már csak azért is, mert a könyv alcíme Serdülő Fiúknak, Lányoknak írta Szép Ernő új perspektívát ígér, más ifjúság számára írott művével Szép Ernőnek eddig még nem találkoztam. Hát itt le kell szögeznem, hogy ebből a szempontból csalódnom kellett az Édesben, legalábbis, ami a jelen kor serdülőit illeti. Ugyanis való igaz: a regény egy fiatalember visszaemlékezése gyermekkorára, egy bizonyos akkori csínytevésére, amely felnőttkorára már korántsem tűnik szimpla rosszaságnak számára, hanem őt rettenetes bűntudattal eltöltő gonoszságnak. Nézőpontja szempontjából tehát akár nevezhetnénk ifjúsági regénynek. Ugyanakkor, ha a mai fiatalok állandóan mozgásban lévő, információval teli világát nézem, stílusa és témája tekintetében mégsem ajánlanám az Édest a 12-14 éves korosztály számára.
 
A már említett Szép Ernőre jellemző igazi fordulatokat nélkülöző cselekmény, a csiszolt nyelvezet – ami persze objektíven nézve erény- úgy hiszem, ma már kevés kamaszt késztetne arra, hogy a szavak mögé nézve időt szánjon a regény elolvasására, nem beszélve a valódi mondanivaló feltárására. (Nem állítom, hogy esetleg az osztályban való felolvasásra, és helyben történő megbeszélésére nem alkalmas, sőt ilyen formában tanulságos lehet.)
Szép Ernő Édes írása tehát korabeli ifjúsági regény, amelynek ma már más a célcsoportja. Akiknek őszintén ajánlom ezt a kisregényt, azok a picivel idősebb korosztály, azaz a 20-as évei közepétől felfele szinte mindenkinek.

Az Édes elsősorban különleges korrajz. Megtudhatjuk belőle, hogyan is éltek a század elején a kisfalvakban kétkezi munkát végző emberek, ezen esetben egy háromgyerekes család, szabó édesanyával és édesapával: az elbeszélő, Kovács Pál családja. Klasszikus akár mai szempontból modern nőnek mondható édesanya alakja bontakozik ki a sorok mögül, a dolgozó asszonyé, aki mindemellett még anyaként, és háziasszonyként is tökéletesen funkcionál. (A mai modern nő egyetlen pillére hiányzik nála, hogy sajnos magára már sem ideje, sem energiája, sem pénze nem marad, bár gyanítom, hogy a mostanság divatos minden szempontból tökéletes nő is csak számtalan segítséggel, bébiszitter, takarítónő, miegymás, tud „nő” maradni.)
 
Az édesapa leírása talán klasszikusabb, halk szavú, finom humorú, mégis kicsit tekintélyt parancsoló az idősebb Kovács Pál. Őket kiegészítendő pedig a falu jellegzetes figuráival is megismertet minket Szép Ernő, a cigányhegedűs agyafúrt, találékony fiával, Szilvával, a táncokba járó tekintetes asszonyokkal, a komoly, nagylelkű doktorral. Különleges képet kapunk a korabeli édességekről, megtudhatjuk milyen is a csillagpogácsa, a kámforcukor, a medvecukor, a gyűrűscukor s a szultánkenyér, és azt is, hogy pénz híján kellemes nassolnivalónak bizonyulhat a sóskalevél, a nyers pöszméte. Érdekes leírást találunk a helybeli gyerekek hétköznapi időtöltéseiről, a kavicsdobálásról, mindenféle tárgyak gyűjtéséről és csereberéjéről, bodza-puska-, parittyakészítésről. Emellett a mérhetetlen szegénység, egyik napról a másikra való éldegélés pontos bemutatása ez a kisregény, megtudhatjuk, hogy micsoda lemondásokkal jár, megterhelést jelent a betegség, itt a középső lányé, egy igen nehezen élő család számára.
 
A korrajz mögött pedig egy valódi pszichológiai drámát tár fel Szép Ernő, a legidősebb gyermekét, Paliét, aki a testvére iránt érzett szeretet és féltékenység érzékeny határvonalán táncolva, próbálja „megédesíteni” szegényes, nehéz mindennapjait, pótolni a meg nem kapott szeretetet, és hozzájutni különleges cukorkákhoz, azaz az anyagilag nehezen elérhető vágyott javakhoz. Színes kortörténetbe bújtatott, szomorú vallomás bontakozik ki az Édes lapjain, és bár a játékok, a cukorkák, az emberek változtak picit, be kell látnunk, hogy Szép Ernő írása komoly aktualitással bír napjainkban is, hiszen olyan érzelmi drámákat, anyagi problémákat tár fel, amelyekkel nekünk is rendszeresen szembe kell néznünk.