Főkép Bűbájos történet, melynek megértéséhez nem szükséges komoly filozófiai tudás, vagy alapos fizikaismeret, így aztán a hozzám hasonló egyszeri sci-fi kedvelő gond nélkül élvezheti a Sztrugackij testvérek által elővezetett sziporkákat. A történet lapjain népmese (értelemszerűen orosz népmesék, mint például a csuka parancsára, baba yaga kunyhója és effélék) keveredik tudománnyal, folyamatosan keressük a boldogság mibenlétét, szóba kerül az időutazás és megtudjuk, mi lesz a kiöregedett inkvizítor sorsa, valamint számtalan ötlet is megemlítődik, amelyek kifejtésére ugyan nem kerül sor, de ennek ellenére mégsem okoznak hiányérzetet.
 
Mert ez a könyv így teljes, ahogy van. Akinek nem elég, hogy szellemes és szórakoztató, az elmélkedhet egy sort azon, hogy napjaink tudománya már annyira eltávolodott az átlagembertől, illetve annak tudásától, hogy még ha akarjuk sem tudjuk megérteni a lényeget. Mert ugyebár manapság már nem arról van szó, hogy vajon képesek vagyunk-e a levegőnél nehezebb eszközzel repülni, vagy összevarrni a szívburkon ejtett szúrt sebet, hanem arról, hogy miként módosítsuk a DNS-t. De említhetem a klónozást vagy a nanotechnológiát, esetleg a számítógép processzorának működését. Egyszóval ezek a dolgok lassan, de biztosan kikerülnek a puszta kézzel megfogható, érzékeink révén észlelhető és értelmezhető jelenségek köréből, s ettől már csak egy lépés, hogy a tudományt egy kalap alá vegyük a varázslással. Elvégre a végeredményt tekintve nincs különbség egy fényvarázs vagy a villanykapcsoló másik állásba pöckölése között.
 
A hozzám hasonlóan korábban indulók (értsd kicsit korosabbak) azonban kapásból rájönnek, hogy a testvérek bizony az általuk jól ismert (szocialista) tudósvilág elé állítanak görbe tükröt. Persze senki ne gondoljon a Dr. Csont sorozatban időnként említett „agyasokra”, sokkal inkább Dévényi Tibor vékonysága ellenére is emlékezetes regényére (Dr. Ezésez Géza karrierje). Ebben szórakoztató módon mesélt mindazon furcsaságokról, amelyek emberivé teszik az egyébként önmagukat félisteni pozícióba helyező tudósokat. Ennek csak szellemiségében volt folytatása a Hová lett Artúr? című novelláskötet, ami a felfedezések gyakorlati megvalósításán élcelődött.
 
Ugyanilyen jóízűen élcelődnek a Sztrugackij testvérek koruk és társadalmuk tudósain, akik között egyaránt előfordulnak zsenik és sarlatánok, megy a pofozkodás az erőforrásokért, az intézeten belüli hatalomért, amit csak bonyolít a mindenhol jelenlévő bürokrácia. Mindezt teljesen hitelesen művelik, érződik a személyes tapasztalat, s nem egy szereplő kapcsán úgy éreztem, ez biztosan valós személyről mintázódott, mert annyira hihető volt a viselkedése, beszéde (találóak a beszélő nevek). Örök hála a szórakoztató gondolatébresztésért.
 
„Olyan emberek jöttek ide, akik jobban érezték magukat együtt, mint külön-külön, akik ki nem állhatták a vasárnapokat, mert vasárnap unatkoztak. Mágusok, nagy kezdőbetűs Emberek, s a jelszavuk ez volt: „A hétfő szombaton kezdődik.” Igen, ők ismertek valamilyen varázsigéket, a vizet borrá tudták változtatni, s bárki közülük könnyűszerrel jóllakatott volna ezer embert öt kenyérrel. De nem ezért voltak mágusok. Ez csak a máz, külsőség. Azért voltak mágusok, mert nagyon sokat tudtak, olyan sokat, hogy a mennyiség náluk végül minőségbe csapott át, és ők más viszonyba kerültek a világgal, mint a közönséges emberek. Olyan intézetben dolgoztak, amely elsősorban az emberi boldogsággal és az emberi élet értelmével foglalkozott, de még közülük sem tudta senki pontosan, mi a boldogság, mi az élet értelme.”
 
A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy a könyv 1971-ben már megjelent magyarul (30 forintos áron), a mostani fordítás első ránézésre nagyjából ugyanaz. Akkor nem volt szerzői utószó, most van, akkor volt utószónak álcázott magyarázat, most nincs. Azt azonban értékelem, hogy a korábbinál jóval több szó- és kifejezésmagyarázat van a könyvben. Az élvezeti értéke viszont semmit sem csökkent – egyszóval hajszál híján klasszikus.
 
Részlet a regényből