Főkép

Amikor a tavalyi év végén megjelent egy új magyar urban fantasy sorozat a könyvesboltok polcain, még kisebb kétkedéssel szemléltem a fejleményeket. Azóta tudom, hogy az első kötet egy mágikus realizmus zsánerét súroló, kifejezetten hangulatos és épkézláb mondanivalóval rendelkező mű, míg a második könyv egy klasszikus stílusú kalandregény, gyorsan pergő cselekménnyel és látványos akciójelenetekkel. A biztató kezdés után a folytatást már kíváncsian vártam, s meglepő gyorsasággal, alig néhány hónap elteltével már olvashatjuk is a következő részt. A másik két szerzőhöz hasonlóan S. Kolozsvári Zsófia is inkább a szerepjátékon alapuló M.A.G.U.S. világából lehet ismerős (Indira Myles néven), de bemutatkozása a Zenit sorozatban is kellemesen sikerült.
 
Madeleine Magnusson, vagy ahogy mindenki hívja, Maddy Göteborgban tanul botanikát, s szabadidejében metálzenét hallgat. Kedvenc együttesének, az Opinn Sjórnak minden lépését követi, még francia koncertjükre is ellátogat, azonban a fesztiválon kiderül, hogy Lars Ulfson, a banda dobosa (aki mellesleg a lány rajongásának központja) nyomtalanul eltűnt. Természetesen Maddy figyelmét is felkelti az eset, s amikor Svédországba visszatérve újabb rejtélyes ügyekbe botlik, ő is nyomozásba kezd. Egyre furcsább alakokkal találkozik, eddig csak mondákból és legendákból ismert lények kerülnek hirtelen útjába, míg végül kénytelen azzal szembesülni, hogy a zenész dalszövegei jóval többek, mint azt elsőre bárki is gondolná, s a korábban tapasztalt világ mellett egy titokzatos és misztikus másik is létezik.
 
A cselekmény azonban nem csak napjaink Skandináviájában zajlik, de visszatekintünk a viking-éra kezdetére, abba a korba, amikor az északi népek még számos istenségnek hódoltak, s Odin gyermekei, a valkűrök még az emberek között jártak. Larsulf, Thór isten kiválasztottjának és állandó társának, Aegilnek a kalandjait követhetjük végig, melyben nem csak tündérek és más természetfeletti lények kapnak szerepet, de egy szépséges görög hölgy is. Utazása során Larsulf – csakúgy, mint a XXI. században Maddy – személyisége jelentős változáson esik át, mindketten más megvilágításban kezdik látni a maguk mögött hagyott éveket, miközben az események sodrásában ráébrednek, hogy képesek felülemelkedni eddig életükön és az igazán lényeges dolgokkal törődni.
 
A kicsit lassan beinduló történet fokozatosan válik egyre izgalmasabbá, s mivel az egyes fejezetek között váltakozva fordul elő a két idősík, így biztosított a kellő változatosság is, egyik szálat sem unjuk meg, mindig valami újdonság következik. Ráadásul ügyes megoldással az írónő dalszövegeket illesztett a regénybe, amelyek nem csak hangulati elemként, de verses kiegészítésként is megállták a helyüket, élvezettel olvastam őket. Azonban még mindig inkább előkészítésként szolgál a kötet, a sorozat háttéréről továbbra sem tudunk meg túl sokat, a Zenit és a különböző misztikus hatalmak valódi mivolta egyelőre rejtélybe burkolózik. Részemről ez nem probléma, a szerzők ügyesen fokozzák tovább a kíváncsiságomat, viszont egy idő után muszáj lesz válaszokat is kapnunk a számtalan felmerülő kérdésünkre.
 
A „shared world” vagy „osztott világ” sorozatoknak nagy előnye, hogy az egyes könyvek inkább csak kisebb-nagyobb utalásokon, egyes mellékszereplőkön keresztül, lazán kapcsolódnak egymáshoz, így a Se vas, se tűz is olvasható a többi kötettől függetlenül. A modern világ és a metálzene keveredése a skandináv mitológiával egészen szórakoztató elegyet alkotott, de az olvasmányos stílusban előadott történet és az érdekes szereplők is csak tovább növelték erényeinek számát. Úgy érzem, mintha az írónőnek a sorozat előző két tagjának jobb momentumait sikerült volna ötvöznie, így továbbra is bizakodással tekintek a folytatásra, melyre talán még idén sor is kerülhet.