Főkép Ezúttal biztosra mentem, mivel a szerző korábban magyarul megjelent könyveit már olvastam – no nem mindegyiket, csak kettőt (Halál egyenes adásban, Parázs a hamu alatt), a Pattogatott vérfürdő még hátravan, de ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy Ben Elton teljesen meghódítson - imádom a történetvezetését, az ötleteit, a humorát, a mondatait, egyszóval mindent. Annyira angol, annyira modern, és közben nagyon jól látja, mi hibádzik ebben a fene nagy modernségben.
 
Szerintem az új kiadónál most megjelent regénye előrelépés, mert a jelenben játszódó sztori helyett megálmodja a nagyjából egy-két generációval későbbi jövőt, s az egészet úgy löttyinti az arcunkba, hogy az vérpezsdítő hűha érzések közepette csorog lefelé, s menet közben beeszi magát a bőrünk alá. A könyv elolvasása után az ember másként viszonyul a tévében látható mindennapi valóságshow-k történéseihez, a szomszédlány iskolával kapcsolatos facebook bejegyzéseihez, a „spontán” celebvideókhoz, a globális felmelegedéshez, az új járványokhoz – egyszóval hétköznapjainkhoz. No meg számtalan kérdés is felmerül benne saját életével kapcsolatban.
 
Trafford, a történet főszereplője önmagát kereső értelmiségiként kutatja a válaszokat ebben a teljesen elborult jövőbeli világban, ami kőkemény disztópia, s ahol nem sok lehetőség van az egyéniség kibontakozására. Akik egy kicsit is jártasak az ilyen irodalomban (értsd elolvasták az olyan alapvetésnek tekintett regényeket, mint mondjuk az 1984 vagy a Fahrenheit 451), azok megnyugodva kipipálhatják az efféle totális diktatúrák elengedhetetlen kellékeit (megfigyelés, propaganda, stb.), vagy ha ebben lelik élvezetüket, az óhatatlan hasonlóságokat vehetik számba. Nekem speciel ezek helyett inkább a Brazil című film jutott több ízben az eszembe, mert az volt ilyen eszelősen őrült, ahol a társadalmi rend inkább az intézményesített bolondokházára emlékezetett, nem pedig egy normálisan működő közösségre. Az emelkedő vízszint pedig az Őrült Stone kockáiról lehet ismerős, elvégre az is Londonban játszódik. Aztán az sem elvetendő gondolat, hogy bizony a V mint vérbosszú is szerepelt szerzőnk felkészülési programjában.
 
Elton zsenialitása abban rejlik, hogy miközben nyilvánvalóan utal az elődökre, mindebből egyénit alkot, és a saját értelmezésében mutatja be ezt a cseppet sem vonzó jövőt. Ahogy a fennálló rend hívei megnyilvánulnak, a hétköznapi szóhasználat, ami összhangban van az – állj, egy szót se többet erről. A Vakvilágot (eredetileg Blind Faith) érdemes izgatott várakozással kézbe venni, s oldalról-oldalra felfedezni – ekkor garantált a HŰHA érzés.
 
Mivel tényleg azt szeretném, ha mindenki minimális ismeretek birtokában venné kezébe a könyvet, nem árulok el többet belőle – legyen annyi elegendő, hogy ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kell. Legfeljebb majd jól kibeszéli a blogján, a facebookon vagy a munkahelyén. Nálam mindenesetre ez a hónap könyve.

Részlet a regényből