Főkép Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a múlt század közepén, amikor a képregény tőlünk nyugatabbra már teljesen elfogadott művészetnek számított, de nálunk, agitálás közben, ha egyáltalán szóba került, akkor legfeljebb a népet butító kapitalista mákonyként emlegették, szóval még teljesen más világban történt, hogy első ízben francia nyelven megjelent ez a képregény. Ez a tény önmagában egyáltalán nem számít kuriózumnak, hiszen akkoriban már számolatlanul jelentek meg arrafelé a képregények, és nem volt ritka sem a sci-fi témájú, sem a több évig tartó sorozat. Kivételességét az okozza számunkra, hogy az újság (Vaillant), aminek lapjain olvasható volt, az FKP ifjúsági lapjaként létezett, s mint ilyen orgánum, megfelelt a korabeli magyar kultúrpolitikának, így nálunk is beszerezhető volt. Na persze ez egyáltalán nem jelentett hatalmas olvasótábort, de így legalább az is kipislanthatott a vasfüggöny mögül, akinek nem voltak külföldi rokonai.
 
Szóval ebben az újságban (a Pif elődjében) jelent meg „A reménység úttörői” című képregény, amelynek nemzetközi szereplőgárdája állandóan különféle kalandokba bonyolódott. A sorozat történtéről részletes, kimondottan alapos háttérinfó olvasható a kiadó honlapján, ezért ezt nem írom le még egyszer, inkább rátérek a képregényre, amin bizony látszik a kor, az elmúlt hatvan év, elég ránézni a borítóra, azonmód elfogja az embert a retró hangulat, elvégre ma már nem divat az ilyen grafika. Ami részben a kor nyomdatechnikájának köszönhető – részben pedig annak, hogy akkoriban ez volt az általános elvárás. A másik érdekesség – ami egyébként szintén a kort jellemzi –, hogy nincsenek a ma már megszokott és bevált buborékok, a szöveg simán kitakarja a képet, a beszédet legfeljebb egy rövid vonal csatolja a megfelelő szereplőhöz. Mit mondjak, elsőre szokatlan volt, de pár oldal után nem okozott nehézséget. A korábban említett retró hangulatot fokozza az oldalak elrendezése, szigorúan hat kocka minden oldalon, mérettől eltérés nincs, minden rajz a panelen belül marad.
 
Mindezen ódivatúságok ellenére a képregény működik, és a sci-fi felütés után (miszerint egy technikai találmánynak köszönhetően sikerül hangyaméretűre kicsinyíteni az embert) sima kalandtörténetként folytatódik, ahol a bátor felfedezők számtalan veszélyes és furcsa helyzetbe keverednek. Mivel egy évek óta futó sorozatról van szó, a hangsúly nem a jellemábrázoláson van, hanem a történeten, aminek az alapötlete nem az első, és nem is az utolsó feldolgozása a témának (filmből elsőre a Fantasztikus utazás jut eszembe), viszont ha figyelembe veszem a keletkezési dátumát, akkor kifejezetten korrekt a téma megközelítése. Mind a növények, mind a bogarak és más földközelben sertepertélő állat rajza helyes, ráadásul amennyire értek hozzá, a leírt, akarom mondani lerajzolt viselkedések is valós tényeken alapulnak. Mai szóhasználattal élve A fantasztikus kert jó értelemben vett keveréke az ismeretterjesztő tévécsatornáknak és mondjuk Az elveszett világ kalandjainak.
 
A hogyan tovább kérdésre még nincs válaszom. Persze az lenne a legjobb, ha a nyomdából kikerült összes példány elfogyna, és ennek köszönhetően újabb részek jelennének meg magyarul. Vagy esetleg más, idehaza ismert, és hasonlóan mozgalmas sorozatra kerülne sor – Bob Mallard repülős kalandjainak például kifejezetten örülnék.