Főkép Szinte a szemünk láttára terebélyesedik, bővül Rejtő idealizált alvilága, amelyben a csillogó-villogó óceánjárókat lenézik az öntudatos matrózok, és inkább az ütött-kopott, a vámosok által gyanakvással szemlélt hajókat választják, amikor újra tengerre szállnak. Törvénykerülő emberek ők, akik saját szabályaik és hagyományaik alapján mennek kocsmáról-kocsmára, verekedésből-verekedésbe – egyszóval módfelett mozgalmas életük van. Legalábbis Rejtő így álmodta papírra Piszkos Fred, Fülig Jimmy és a többiek mesés világát.  Persze bárki mondhatja, nem volt kunszt a harmincas években papírra álmodni mindezt, hiszen akkor még nem volt tévéműsor (Magyarországon), fapados repülőjárat és globalizáció. Ez részben igaz lehet, de meggyőződésem szerint Rejtő napjainkban is megtalálná azt a közeget, amelyben kitalált, törvénykerülő figurái élnének függetlenségben és szegénységben.
 
Ez a Fülig Jimmy (vagy ha úgy jobban tetszik Piszkos Fred) történet roppant modern módon apróhirdetéssel kezdődik, hogy ettől kezdve egyenes pályán haladjon a sokszereplős, pofozkodással tarkított bohózat felé.
A hirdetést feladó Theobald Lincoln, az unatkozó milliomoscsemete (a múlt század harmincas éveiben ez sokkal nagyobb vagyont jelentett, mint manapság) csupán hírnévre és elismertségre vágyik, köszönhetően egy váratlan szerelemrohamnak, illetve visszautasításnak. Mondjuk a világ még mindig jobban jár az apróhirdetés révén önbecsülést kereső fiatalemberrel, mintha az ámokfutást rendezne bicskával a kezében.
 
Szerencsére csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy eltűnt felfedező után saját expedíciót indítsanak, elvégre a megfelelő csapat összeállítása nem csak megfelelő anyagi fedezetet, hanem nagy tapasztalatot is kíván. Ezúttal a résztvevőkkel jár úgy Theo (ahogyan mindenki szólítja hősünket), mint annó A láthatatlan légió beszerzőkara, hiszen a valóban szükséges személyeken kívül valahogy a fedélzetre keveredik pár teljesen felesleges egyed, úgymind hóhér, futballbíró és portás. Még jó, hogy a frissen toborzott legénység között Fülig Jimmy vezetésével van pár megbízható matróz, különben elképzelni sem tudom, hogy mi lenne a déltengerekre induló expedícióval.
 
A legérdekesebb ellentét ezúttal is Piszkos Fred és Fülig Jimmy között feszül, lévén az előbbi szokása szerint már megint kavar, s hiába álcázza fondorlatait málnaszörppel(!), mindenki gyanakodva figyeli lépéseit. Fülig Jimmy pedig továbbra is veretes levelekben, a rá jellemző helyesírással és ékesszólással írja meg az eseményeket uralkodótársának.
 
Túl a történeten, a remek fő- és emlékezetes mellékszereplőkön, bámulatos, mennyire jellemző képet rajzol Rejtő a médiáról, és a tömeglélektanról. Ahogy bemutatja, miként formálódik az expedíció körüli médiafelhajtás, az nagyjából még ma is érvényes, miként abban is van igazság, hogy segítőkészebbek vagyunk a messzelévő nevesített bajbajutottal, mint a szomszéd utcában élő rászorulóval.
 
Sokadszori újraolvasás után sem mondhatok mást: a Piszkos Fred közbelép, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára című regény az egyik legjobban sikerült Rejtő-mű, mert nem rövid, szellemes, ötletes és vannak benne emlékezetes párbeszédek, beszólások – egyszóval ott a helye az életmű a legjobbjai között.
 
„Az ember nem mászhat fel éjfél után, hogy lyukat csináljon a Tejúton üvegvágóval, amin kivehet egy csillagot, vagy akár egy szép, nagy Metropolt…
- Az nem Metropol…
- Tehát Continentált, ami egyre megy, mivel nincs az a lehulló nagyszálló, amit ellophatna az ember a Tejútról, és ilyen az élet: hiába álmodozunk, a valóság csak annyit ér, amennyit öreg barátom, az old Pinkerton fizet egy lopott rendszámtábláért.”