Robin Hobb: Az orgyilkos küldetése

Eredeti cím: The Farseer: Assassin's Quest

Oldalszám: 675

Ára: 4990 Ft

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

 

Nem fogadtam komoly összeggel a sorozat harmadik kötetének megjelenésére, mivel az előző rész 2008-ban jelent meg (A király orgyilkosa), s azért három év nagy idő a könyvkiadásban. De úgy tűnik, a kiadó továbbra is lát fantáziát a Látnok-ciklusban, illetve a szerzőben, és a mostani díszes, a tartalomhoz illő kivitellel örvendeztette meg a kiéhezett rajongókat.

 

Aki annak idején nem olvasta a 2000-es első kiadást, az biztosan türelmetlenül várta, merre halad tovább a történet, elvégre legutóbb meghalt Fitzlovag, a királyi család balkézről való tagja, foglalkozására nézve képzett orgyilkos. Illetve csak egy kicsit halt meg, de ellenségeinek ez pont elég volt, és érthető módon ettől kezdve nem számoltak vele. Az eset technikai kivitelezését nem részletezem, de egyértelműen Hobb fantáziáját dicséri, neki mindig sikerül valami egyedit kitalálnia, ami teljesen fantasy, de mégis eltér a kortársak műveitől, és olvasás közben mégsem tűnik furcsának, simán beleillik az általa teremtett világ hétköznapjaiba.

 

Szóval az események mesélője (Fitzlovag) mégsem távozott az árnyékvilágból, de időbe telik mire visszatérnek az emlékei, és számot vethet életével. Bár ez igazából akadémiai okoskodás, hiszen a (néhai) király orgyilkosaként nincs saját élete – s mivel már királya sincs, csak a bosszú marad számára.

 

Hobb világában azonban nem is olyan egyszerű királyi elégtételt venni, mivel Elmés király halála után gyakorlatilag Pompa herceg lett a Hat Hercegség ura, és varázstudói, no meg katonái miatt sokkal erősebb, mint Fitzlovag és maroknyi csapata. Ezért aztán hősünknek bosszú helyett menekülnie kell, s jobb megoldás hiányában a trón valódi örököse, Igazság herceg nyomába ered, akit ugyan mindenki halottnak hisz, de ő mégis tudja, hogy életben van. A határ átlépése sem jelent nyugodalmat, üldözői nem tágítanak, folyamatosan ott tipródnak hősünk sarkában, ezért saját jövője miatt is aggódhat. Ráadásul egyre furcsább dolgokat tud meg a Hat Hercegség múltjáról.

 

A trilógia zárókötete gyakorlatilag letehetetlen, pedig ezúttal sincsenek benne látványos tömegjelentek, hatalmas varázslatok, istenek, démonok, orkok, vagy más, a kortárs fantasy irodalomban megszokott elem. Pusztán jól kidolgozott szereplők próbálják megvalósítani céljaikat (amelyek nem változnak menet közben), miközben a népesség többi része saját vérmérséklete szerint akadályozza vagy segíti őket, és szabadidejükben élik a saját hétköznapi életüket.

 

Hobb ismét bebizonyította: a kevesebb több, és egy jó fantasy regényhez bőven elegendő, ha jó az alapötlet, és az író nem spórol a kidolgozással. A harmadik kötet majd hétszáz oldala elegendő helyet biztosít minden kérdés megválaszolására, a függő szálak elvarrására, és még a befejezés, a trilógia lezárása sem összecsapott, meglepetésekből sincs hiány. Befejezésként dicsérhetném a beszédes nevek használatát (Árny, Pompa, Igazság), a különleges mágiahasználatot, a családi intrikák és a nemzetközi politika vegyítését – de mindez nem pótolja az élményt, amit egy Hobb regény jelent, ezért csak arra bátorítok mindenkit, ne habozzon, olvasson.