Főkép A mangasorozat legújabb darabjában a cselszövések és az elmék csatáin túl valódi akcióval kényeztetik az olvasókat, a váratlan fordulatok pedig továbbra is roppant izgalmassá és kiszámíthatatlanná teszik a történetet.
 
Az üldözött szerepén túl immár az üldözőjét is magára öltő Halálistás gyilkos, Kira most egyszerre két fenyegető ellenféllel áll szemben, akik L-hez hasonlóan szinte minden kis trükkön átlátnak és egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz. A két kitartó és veszélyes elme ráadásul nem válogat az eszközökben és amikor egyikük Light testvérének elrablásával kényszeríti, hogy a japán nyomozók adják át neki a tulajdonukban levő füzetet, már sokkal nagyobb a lebukás veszélye. A banda oldalán ezen kívül egy új halálisten is megjelenik, ami még ijesztőbb kilátásokat tartogat.

Persze Lightot sem kell félteni: találékonyságának hála sikerül felderíteni az emberrablók búvóhelyét és egy rendőri akció keretén belül kész lecsapni a bandára. Az akció azonban teljes kudarcba fullad a halálisten közbelépésének hála és Lightnak újabb tervet kell kieszelnie.

A túszcsere és a rendőri rajtaütés erejéig a jócskán megbonyolított krimi kiszabadul a nyomozók zárt tereiből és csaknem akciófilmbe illő jelenetekkel is gazdagodik. Persze nem mintha gond lenne ezzel, hiszen a szépen kidolgozott rajzokon kívül pontosan ettől különleges ez a sorozat. A hagyományos krimitől az különbözteti meg a Death Note-ot, hogy itt az első pillanattól kezdve tudjuk, ki a gyilkos, aki egyszerre lehet rokonszenves idealista motivációinak köszönhetően, másrészről pedig el is ítélhető számító gondolkodása és önző tettei miatt.

Ugyanezen okoknál fogva ellenfelei sem kifejezetten jók, vagy rosszak, így az olvasó gyakorlatilag mindenkinek egyaránt szurkol. A két oldal ugyan folyamatos kapcsolatban van, mégsem találkozhat szemtől szemben, így ravasz trükkök és cselek sorával kell megközelíteniük és legyőzniük egymást. Megdöbbentő fordulatokban továbbra sincs hiány, a logikai fejtegetések és a kitervelt csapdák nagyon okosan lettek kitalálva és humorban sem szenvedünk hiányt.