Főkép Itt a vége – ezúttal tényleg elérkeztünk Greg Keyes istenekkel bővel ellátott történetének befejezéséhez, és bár túlzásnak tűnhet, de ez egyszerre epikus és meghitt, nagyszabású meg minden, ráadásul tele van váratlan fordulatokkal.
 
A második kötet ott folytatódik, ahol az első véget ért, vagyis Hezsi Jed Csá’dane visszatért a szellemvilágból, immár sámánként. Csak éppen fogalma sincs, ez mit jelent a gyakorlatban és neki mit kellene tennie. „Szerencséjére” ellenségei pontosan tudják, mi a dolguk, így hőseink kis csapatának nincs más lehetősége, csak a menekülés. Már megint. Úgy tűnik, Keyes világában a hősök dolga nem a halál, hanem az életmentő futkosás. Ez természetesen korántsem egyszerű a fortyogó vidéken, ahol a különféle csoportok ellentéteit csak tovább bonyolítják az egymásra fenekedő istenek, akik szokás szerint a halandókkal végeztetik el a piszkos munkát.
 
Természetesen nem csak a „jók” kalandjait kísérjük figyelemmel, hanem Khe, a holtából visszahozott orgyilkos útját is, aki magának a Folyamistennek a parancsára üldözi Hezsit. Persze mondanom sem kell, hogy utazás közben vele is számos hajmeresztő és gyomorforgató kaland esik meg.
 
Keyes ezúttal is több szálon viszi a történetet, és ez az ismétlődés kimondottan előnyös, mivel minden alkalommal vártam, mikor térünk vissza az előző csoporthoz, hogyan formálódik ezekből a darabokból kerek egésszé a mese. Ha lehet, a korábbiaknál is jobban tetszik az itt bemutatott mágia, s az is érdekes volt, ahogyan a különféle rendű és rangú istenek járnak-kelnek a világban. Az emberek meg hol alkudoznak velük, hol egyszerűen engedelmeskednek nekik.
 
A befejezést pedig nem győzöm dicsérni. Megvan benn az a fajta epikusság, ami mondjuk a Malazák második kötetét jellemezte, igaz, itt azért kevesebb szereplő szalad a végzetébe, de árulásból, önfeláldozásból, hősiességből kapunk rendesen, amit csak itt-ott old némi humor. Mintegy mellékesen pedig olyan kérdések is szóba kerülnek, mint például a kiöregedett vezetőkre, harcosokra váró sors. De legalább ennyire életszagú, ahogyan az egymásnak rendeltetett ifjak elgondolkodnak a jövőn.
 
Ez a három könyv számomra bőven elegendő volt arra, hogy elismerjem Keyes írói tehetségét, és bizakodva nézzek a jövőbe, ahonnan újabb, magyarul megjelenő regényeit várom.
 
Részlet a regényből