Főkép Végre a magyar olvasók is kezükben tarthatják a legújabb Adrian Mole kötetet, amely kicsit eltér az előző naplóregényektől: két már ismert időszak közötti évek eseményeit mutatja be, a szerzőre jellemző fanyar humor és finom irónia azonban ebben a kötetben is áthat minden mondatot. Habár az eredeti angol szöveghez, és a korábbi magyar kiadásokhoz képest a fordítás kissé gyengébbnek tűnik, mindez nem zavaró, ha egy igazi Adrian Mole-rajongó szemével olvassuk a könyvet.
 
Az előző kötet végén ház és mindenféle vagyontárgy nélkül, ámde két gyerekkel egyedül maradt Adrian Mole-t ebben a történetben sem kíméli az élet: mivel nincs állandó munkája, így pedig állandó jövedelme sem, kénytelen a szociális osztályra bízni saját, és a fiai további sorsát. Az osztályon dolgozó Pamela Malacc, egy frusztrált, és minden tekintetben különös nő rögtön megkedveli főhősünket, aki helyzetéből adódóan nem tud tiltakozni (és titokban talán tetszik is neki a helyzet), és szerelmi kalandba bonyolódik vele csak azért, hogy egy viszonylag kellemes környéken levő házban rendezhesse be új otthonát.
 
Tervei azonban, hála Pamela Malacc viharos kitöréseinek és szeszélyes természetének, nagyon hamar füstbe mennek, és kénytelen lesz beköltözni egy hírhedten rossz, bűnözők lakóhelyéül szolgáló környék egyik jó állapotúnak egyáltalán nem nevezhető házába. Munkája továbbra sincs, eltekintve néhány alkalmi, és egy hosszabb távú, nem kifejezetten érdekfeszítő és jól jövedelmező munkától. Életében azonban továbbra is jelen van a szorongás: a két fia, William és Glenn jövője, az új évezred, Anglia erkölcsi romlása, a cukorkafüggősége, a kétes hírű szomszédai, földrengés Leicesterben, az állandó féltékenység, ami tökéletes féltestvére, Brett miatt kínozza.
 
Életének (és szorongásainak) központi témája azonban még mindig ugyanaz a motívum, mint ami egészen 15 éves kora óta kíséri őt: az írás. Illetve sikertelensége az írás területén. Habár zseniális költőként, regényíróként és rádiójáték-íróként tartja számon magát, az egyetlen könyv, amely eddig a neve alatt megjelent (és bolti ára még az egy fontot sem éri el), egy sikertelen szakácskönyv. Emiatt azonban nem szégyenkezik, inkább mások hiányosságaként fogja fel a dolgot: úgy érzi, hogy országának kiválóságai még nincsenek azon a szinten, hogy felismerjék az ő zsenialitását.
 
Ebből is látszik azonban az érett felnőttnek (hiába 32 éves a könyv kezdetén) a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető főhős „életképtelensége”. Hiába vannak már saját gyerekei, önmagát még mindig gyermekként kezeli, aki előtt ott áll az élet és a megvalósítandó álmok és feladatok sora. De ez adja a kötet sajátos humorát és a főhős karakterének ironikusságát is: az olvasók talán legnagyobb örömére megmaradt annak a kamasznak, akit az első könyv elején megismertünk és megszerettünk, és akiről sejthettük, hogy hiába lesz egyre idősebb, fejben mindig kamasz marad majd.

Ha pedig a magyar fordítás elolvasása után valaki kíváncsi arra, hogy milyen az eredeti és hamisítatlan „Adrian Mole-élmény” mindenképpen olvassa el az eddig megjelent köteteket eredeti nyelven is, hiszen azt a finom humort és a kulturális referenciákat, amik a szöveget áthatják, még a legzseniálisabb fordító is nehezen tudja visszaadni.