Főkép „Most népszerűbbek vagyunk Jézus Krisztusnál.” John Lennon elsőre istenkáromlónak ható kijelentése nyomta rá bélyegét Ungvári Tamás 1969-ben megjelent kötetére, a régi Beatles-bibliára, melynek puszta címválasztása már egyfajta hagiografikus megközelítést ígért. Igen, a szentek életének krónikájára hajaz a sokismétléses, lassúdad stílus, amely nem csupán a négy liverpooli fiú csodás sikerének történetét beszéli el, hanem – amennyire a szerző Magyarországról hozzáférhetett a szükséges információkhoz – annak hátterét is megkísérli hitelesen megfesteni.
 
Ungvári nem egyszerűen arra törekedett, hogy megírja az együttes korábban példátlan felfutásának, majd szétválásának történetét – azt a hat évet, amely ténylegesen alapjaiban rengette meg az eltunyult, akkorra már túlhaladottnak tetsző (kis)polgári értékrenden alapuló nyugati társadalmat –, hanem mindezt szociológiai, kulturális antropológiai magyarázatokkal egészítette ki, hogy jobban megérthessük magát a jelenséget, és a hatvanas évek (főként brit ifjúságának) szabadság- és önmegvalósítási vágyát. Tökéletesen ráérzett ugyanis, hogy a Beatles-mánia nem közönséges zenei divat, hanem egy tabudöntögető szubkultúra manifesztálódása, John, Paul, George és Ringo pedig leginkább jókor és jó helyen fogtak bele forradalmi vállalkozásukba, és ehhez különös szerencsével a megfelelő menedzserre és producerre is rátaláltak.
 
Közben rengeteg olyan információ birtokába jutunk, ami enyhén szólva is árnyalja a Beatlesről, különösen a Lennonról kialakult képet. Ma már persze nem ütközünk meg azon, ha egy hírességről kiderül, hogy sokszor elviselhetetlenül agresszívan viselkedik, nem veti meg a kemény drogokat, sztárallűrjei pedig akár saját vagy zenésztársai karrierjét is veszélyeztethetik, de a karizmatikus Beatle-fiúkra a vasfüggöny innenső oldalán egyértelműen nem ekképp gondoltunk, főleg nem a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Aztán persze értesültünk McCartney lebukásáról, és meghurcoltatásáról kábítószer-birtoklás miatt, de az már egy másik korszakhoz tartozott.
 
Az új, némileg átdolgozott kiadásban Ungvári már ezzel, vagyis a feloszlás utáni időkkel is foglalkozik, még ha – magától értetődően – nem is oly részletességgel, mint a Beatles tényleges pályafutásával, így összegző-elemző műként azonban még a kötetnek mindig fontos helye lehet a magyar nyelvű Beatles-irodalomban. (Igaz, elkerülendő a sokszor sutának ható toldalékolásokat és egyéb hibákat, nem ártott volna átolvastatni a szöveget egy angolul jól tudó szerkesztővel.) A könyv végén szereplő diszkográfia és filmográfia emellett sokkal jobban áttekinthető és kezelhető, mint bármely internetes forrás. Ám az Új Beatles-bibliát mindenekelőtt mégiscsak a hatvanas évekbeli nyugati világ kritikájaként érdemes kezelni.
 
Hiszen több mint fél évszázad telt el a Beatles indulása, sőt, a zenekar felbomlásának évében kiadott kötet első megjelenése óta is, és a hangsúly a „népszerűbbek Jézus Krisztusnál” blaszfémiájáról a „most”-ra helyeződött át. Való igaz, hogy még ma is sokan hallgatják a liverpooli négyes fogat felvételeit, a világszerte eladott példányszámok alapján összeállított abszolút nagylemez-listán ugyanakkor olyan előadók előzik meg őket, mint Michael Jackson, az AC/DC, a Pink Floyd, de még Shania Twain, Whitney Houston és a Backstreet Boys is!
 
Az eredeti mítosz tehát jócskán megkopott, és mindenekelőtt az elő-előtörő nosztalgia határozza meg a hangulatot, ahogy az ember lapozgatja-forgatja az Új Beatles-bibliát. Az időközben eltelt öt évtized alatt számtalan célzottabb, sokszor egyértelműen részletesebb és/vagy tárgyilagosabb kiadvány látott napvilágot a Beatlesről angolul és magyarul egyaránt (még ha az utóbbiak nem magyar szerző tollából származnak is), Ungvári műve mégis unikum marad egészen sajátos közelítése és írásmódja miatt.