Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Neal Stephenson: Gyémántkor

Ha valamikor újra a kezembe kéretőzik ez a könyv, az Nell miatt lesz, meg az Ifjú hölgy illusztrált olvasókönyve miatt: a mese miatt a mesében. Mert nem az egyébként ötlet-teli sci-fi tetszett a legjobban, hanem az a hallatlan beleélés, ahogy az író, Neal Stephenson a kislány gondolatait közvetíti, meg persze a képzeletbeli kalandok és a gyötrelmes valóság sajátos egymásba játszása, az a finom, érzékenyen ábrázolt folyamat, ahogy ennek a véletlenül kezébe került interaktív oktatóanyagnak a segítségével kivirágzik a kislány személyisége.
 
A mese utolsó eleméig ez a viszony a legérdekesebb a könyvben – hát hogyne ragadott volna magával, mikor nekem is ilyen viszonyaim vannak könyvekkel, még ha a szerző legizgalmasabb ötlete: az interaktivitás ilyen szinten hiányzik is ezekből a viszonyokból. Stephenson könyve ezzel nyer meg, és a szereplőivel: leginkább azzal, ahogy a gyökértelen théta kislány, Nell sorsa alakul, ahogy a kislány sorsot alakít magának. Sötét mese az övé, Grimmék tollára való. Néhány végtelen visszafogottsággal, valóban gyermeknyelven leírt epizód után a kislányt máris szeretjük – óvnánk, aggódunk érte, szurkolunk neki.
 
Pedig a történet kerete sem a szokványos cyberpunk társadalom-káosz. Ebben a jövőben a mindent lehetővé tévő nanotechnológia az emberek életét nemhogy szabaddá tenné, de szigorú szabályok szerinti, erősen kaszt-jellegű társadalmak alapjaként szolgál. Az anyagszerkesztőket a Táp látja el a nanozitákkal, és akié a Táp, azé a hatalom. Ez nemzetállamok helyét átvevő enklávék hatalmi bázisa, ezek a kvázi gazdasági közösségek viszont a multinacionális nagyvállalat-jelleg helyett a viktoriánus társadalom szigorú alá-fölérendeltségi viszonyai szerint épülnek fel. Az új viktoriánus Új-Atlantisz enklávé vagy Nippon nanoziták növelte mesterséges szigetei: a hatalmi csomópontok társadalma egyfelől hamisítatlan viktoriánus elitként tart távolságot az „alsóbbrendű” enklávéktól, másfelől a tanulás-beilleszkedés révén bárkinek lehetővé teszi a klávéhoz való csatlakozást.
 
„Neoviktoriánus poszt-cyberpunk” – olvasom a hátlapon. Morbid meghatározás – én inkább úgy mondanám: az erős, összerakott cyber-vízió múltba ágyazottsága okán a könyvnek van némi steampunk fűszerezettsége, amire csak ráerősít a szerző a léghajók, a velocipédek, a „természetes” lovak és „géplovak” használatával, bár tény, a legfontosabb fűszer-összetevő a viktoriánus kor modoros, kimódolt beszédmódjának könyvbe emelése. A fejezetcímek több tőmondatos, viktoriánus regényvilágra hajazó leíró jellege, a szálak hangsúlyos egymás mellett futtatása írásmódban is a megidézett korba beszél.
 
Holott a képlet azért bonyolultabb annál, hogy kijelenthessük, mindez pusztán tükrözött, jövőbe újraálmodott múlt. Mert például számtalan enklávé van: az etnikai alapokon szervezett maradvány-klánok, mint a búroké, vagy a zsidóké ugyanúgy jelen vannak itt, mint az életmód vagy ideológia alapján szerveződők: az Első Szórványköztársaság, vagy a kommunista Senderók, de vannak szintetikus klánok is, mint a saját testüket nanoziták segítségével számítógépes hálózattá fejlesztő CryptNet-esek. Stephenson ért hozzá, hogyan teremtsen elképzelt jelenének félmondatokkal történelmi távlatokat. Számtalan enklávé – számtalan törekvés, persze hogy akad köztük olyan, amely felbontaná a Táp gazdasági hatalma teremtette egyensúlyt. Leginkább a Han szeretne lecsatlakozni a Tápról, a kínaiak, a harmadik „nagy”: a polgárháborúk sújtotta, konfuciánus alapokon szervezett császár nélküli császárság.
 
Mindez valóban „jövő-érzetet” teremt, annak ellenére, hogy ez a jövő-alternatíva a cselekményvezetést tekintve is a múlt ösvényén jár: a cselekményi ritmus fő szólama a Viktoriánus kor egyik gyarmati traumája, a Boxerlázadás történéseit követi. Fő helyszíneink Sanghaj, a Bérelt Területek, és a város melletti mesterséges sziget, az új-atlantisziak kezén lévő Új-Csuszan. Itt él horrorisztikus családjában Nell, a kaszt nélküli kislány, itt kerül kezébe az olvasókönyv illegális példánya – itt kerül egy meglehetősen szövevényes terv pókhálójába az olvasókönyv megalkotója, John Hackworth.
 
Az olvasókönyv zseniális ötlet. És annyi réteg rakódik rá, annyiféleképpen nyúl bele a cselekménybe, befolyásol életeket és „birodalom-életeket”, hogy számba venni sem egyszerű ezt a sokféle valóságba-nyúlást. Nem mellesleg a történetei rákényszerítenek, hogy gondolkodjunk el újfent a keresztény alapokon álló társadalmak örök dilemmáján: szabad akarat, vagy determináltság, lehetőségek vagy korlátok, szabadság avagy rend – a számtalan társadalmi értelemben is állandó döntéskényszert építő vagy-ez-vagy-az kap itt frappáns illusztrációt – egy kivételes sors, Nell „hercegnő” és az ő mesekönyve által. Érdemes elolvasni.

A kötet itt is megvásárolható


Hegyi Zoltán Imre - 2011. április 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!