Főkép Tudat alatt már nagyon vártam ezt a könyvet, illetve nem pontosan ezt, hanem valamit újat Christine Nöstlingertől, mert nagyon szeretem, ahogy és amit ír. Közelebb áll hozzám, mint mondjuk Jacqueline Wilson – aki időnként túlságosan angol –, mivel az általa leírt élethelyzeteket képzeletben minden további nélkül áthozhatom a határon, itt is ugyanúgy megállják helyüket, mint Bécsben.
 
Ebben a történetben a nyitókép kimondottan idilli, ugyanis családi portrét látunk, amin apa, anya és három gyerek néz ránk. Közelebbről, vagy ha úgy tetszik alaposabban megfigyelve őket azonban már nem ennyire kedvező a helyzet. Apa és anya ugyanis gyakran veszekszenek, sőt, a csemeték szerint túlságosan is sokszor, ráadásul a hangerővel is bajok vannak. Persze ezt nehéz megítélni, elvégre ki tudja, más családokban mennyit és miként veszekednek a szülők.

Aztán feltűnik Wilma, a hal. Aki nem is hal, hanem egy bájos hölgy, akivel apa pecázás helyett találkozgat (innen az elnevezése), és mint nem sokkal később kiderül, már hétközben is randiznak. Mindezt persze igyekeznek titokban tartani – meglehetősen kevés sikerrel, s innen kezdve egyenes út vezet a váláshoz, s ezzel még korántsem értek véget a család viszontagságai.
 
A történéseket az írónőtől megszokott módon a három gyerek szemszögéből, az ő elmondásuk alapján ismerjük meg, így aztán a történet egyszerre szomorú és vicces, hiszen a legfiatalabbak némileg másként értékelik, élik meg az egészet.
 
A könyvet nem csupán azért érdemes elolvasni, mert kis túlzással a Poppelbauer családdal majdnem annyi hihetetlen hétköznapi eset történik meg, mint annak idején Bálint Ágnes kitalált famíliájával (Szeleburdi család), hanem azért is, mert kiderül belőle, miért jó a nagycsalád. Persze nem árt némi elszántság meg nyitottság, de ez amúgyis elengedhetetlen az élethez.

Illetve ötleteket ad arra, miként éljünk válás után: miért jó/nem jó, ha anya csak háztartásbeli, mennyire érdemes bevonni a gyerekeket az eseményekbe, mit kell és mit nem szabad elmondani nekik. A zárókép pedig kimondottan szórakoztató, kivált, ha nem csak elolvassuk, hanem el is képzeljük az eseményt.

A szerző életrajza