FőképTom Sawyer sokunk gyermekkorának hőse. Már nem emlékszem, kötelező olvasmány volt-e, csak azt tudom biztosan, hogy a Dargay Attila rajzaival illusztrált képregény változatot ugyanúgy örömmel olvastam, mint magát a regényt.
Alapmű volt számunkra, hát még az amerikai irodalom számára. (Azt, hogy amerikai, azért is emelném ki, mert a sorozatszerkesztő utószavában azt írja, hogy a Klasszikusok képregényben sorozat az európai regényirodalom jelentős műveit adaptálja…)
 
Mark Twain eredetileg 1876-ban megjelent örökbecsűje egy, a Mississippi folyó melletti kisvárosban játszódik, és amellett, hogy máig szórakoztató és izgalmas történet, kiváló korkép is.
Egyben elévülhetetlen, ma is divatos témáról szól: a felnőtté válásról. Van benne gyilkosság, titkok, vérszerződés, gyermeki csínytevések, becsületbeli ügyek, amikor Tom-nak és barátainak fel kell nőniük, és meghozni addigi életük legnehezebb döntését… Elcsépelten hangzik, holott kevés regény van, amire jobban és régebben igaz: az életről szól.
 
Ennek a képregényes átdolgozásnak azonban vannak problémái. A szöveget nem érzem elég hangulatosnak, emlékeimben ennél sokkal szebb, élvezetesebb stílusú mondatok élnek. De talán ez a kisebbik baj, hiszen nem várható el, hogy kb. 62 oldalba mindent belesűrítsenek.
A főbb gondom a rajzokkal van. Megnéztem Brian Shearer, az illusztrátor honlapját, és ott messze-messze jobb dolgokat látni, mint ebben a füzetben. Stílusa azokon a rajzokon Cserkuti „Unicum” Dávidéra emlékeztet, de ebben a Sawyer könyvben bizony elnagyoltnak, néha idétlennek, és egészen sokszor valahogy számítógép által kreáltnak érzem a rajzait.

Nem várom el, hogy bárki pont olyannak lássa, úgy képzelje el Tom-ot, Huckleberry Finn-t, Indián Joe-t és a többieket, mint én, de ezeken a képeken a legtöbbjük néha egészen… nem is tudom. Idétlen, nem jut jobb szó az eszembe.
Egy dolog az erős kontúrozás, amihez nagyon számítógépesnek tűnő színezés társul, a sokszor fura emberábrázolás – de valahogy leginkább a hangulat, az atmoszféra csorbul így. A Naresh Kumar által rajzol borító messze közelebb van ahhoz, ami nekem tetszene.

Dargay Attila annak idején a rá oly’ jellemző, jól ismert rajzfilmjeit idéző stílusban illusztrálta Tom történetét, azzal mégsem volt semmi bajom, mert abban humor volt, de itt a humorosnak szánt képek is inkább csak furcsák.
Így aztán a Tom Sawyer kalandjait elmesélő képregény legfőbb célja és jótéteménye az lehet, ha az olvasóját ráveszi, hogy elolvassa az eredeti regényt is. És mivel maga a sztori ilyen formában is jó, optimista vagyok ebből a szempontból.