Főkép

Úgy tűnik a vámpírok mellett új divat terjed a honi könyvkiadásban – egyre többen foglalkoznak a képregényekkel. Ez önmagában nem baj, sőt kimondottan dicséretes fejlemény, elvégre nagyon messze vagyunk még attól, hogy kialakuljon egy megfelelő méretű piac, amelyik nem csupán pár manga és nyugati sorozat eltartására képes, hanem mondjuk évente többszáz kiadvány befogadására, felvásárlására is. Ennek egyik feltétele, hogy ez a nagyszámú (minőségi) képregény/manga egyáltalán megjelenjen, és a lehetőségek szerint növelje az olvasók számát. A másik feltétele az lenne, hogy az olvasók értsék is, amit látnak, ne csak azt érezzék, hogy valamiért nem tetszik ez vagy az a kiadvány, hanem azt is képesek legyenek megfogalmazni, mi a bajuk vele, mit kellett volna jobban (másként) csinálni. Ez nyilvánvalóan hosszú folyamat, de legalább haladunk valamerre.
 
Most például a sors szeszélyének köszönhetően nem nagy időbeli eltéréssel két kiadói is klasszikus történetek képregényfeldolgozásaiban lát üzleti lehetőséget. A Shakespeare újragondolásról korábban már írtunk, nekem a Klasszikusok képregényben sorozat nyitókötete jutott. Mielőtt bárki nekilátna darabokra szedni a füzetet, fontos a célközönség meghatározása. Amennyire a külföldön eddig megjelent kötetek alapján ez megítélhető, a sorozat kifejezetten iskolásoknak szól. Alapban mondanám az általánost, de mivel lesz „korhatáros” cím is, maradjunk a tinédzsereknél. Ennek megfelelően alakul a történetvezetés, ami leginkább a Fülesben megjelent klasszikus regényadaptációkra hasonlít. Vagyis a szöveg viszi a cselekményt, a képek pusztán illusztrációként vannak jelen.

Ráadásul a kivitelezés is olyan kisiskolás hatású. Gondolok itt például Robinson kutyájára, ami hol kecskére, hol ki tudja mire hasonlít, csak éppen kutyára nem. Vagy a parton bömbölő oroszlán első két lába – tulajdonképpen első pillantásra nincs vele semmi baj, de alaposabb szemrevételezés után látszik, ez a póz inkább fura, mintsem természetes. Az emberi alakokkal nincs ekkora baj, csak aki mondjuk a legutolsó Batman vagy Hellboy után veszi kézbe, az úgy érzi magát, mintha a DVD korszakból (ami lassan elmúlóban van) visszakerült volna a házilag másolt, hangalámondásos videókazik idejébe.
 
A rajzolónak egyébként szemlátomást volt elképzelése, a panelek változatos méretűek és alakúak, hol összemosódnak, hol kilóg belőlük egy tárgy vagy testrész. A szövegbeírás is korrekt, a magyar feliratok kitöltik a buborékokat. Személy szerint több margót hagytam volna kötésben, így vagy teljesen széthajtja az olvasó a lapokat, vagy olyan érzése lesz, mintha a két oldal összemosódna – és ez időnként zavaró. De mondom, mivel a kiadvány nem felnőtteknek készült, megítélésekor is ennek megfelelő mércét vegyünk kézbe, s ekként nézve olyan közepes a végeredmény. Kíváncsi leszek, a sorozat többi része milyen lesz.
 
Daniel Defoe stílusteremtő regényéről mindenki hallott már, bár az szerintem majd mindenkit meglep, hogy a történet nem csak a hajótörésről és a magányos szigetelésről szól, hanem Robinson ifjúkorától egészen a civilizációba történt visszatéréséig követi az eseményeket, egyszóval életregény. A szöveges változatot sajnálatosan régen olvastam, de emlékeim szerint a mostani feldolgozás egy helyen kis csúsztatással kezeli a történetet. A könyvben Robinson hosszú töprengés után arra a következtetésre jut, hogy csakis egy benszülött megmentése révén van esélye távozni a szigetről (ekkor még csónakban látja a megmenekülés esélyét), a képregényben azonban misztikusan jut el idáig. Igazából lehetetlen vállalkozás 68 oldalba besűríteni a regényt, ezért hely hiányában számos apróság elsikkad – de mi más értelme van egy ilyen kiadványnak, ha nem az, hogy az eredeti elolvasására késztesse az olvasót. Ami a mai napig közkedvelt ifjúsági regény, mivel Robinson személyében a természet erőin diadalmaskodó, alkotó emberi munka hősét, valamint a többre, kalandokra vágyó, bizonyítani akaró fiatalt látjuk.

A képregényben ugyan nem teljesen érvényesül, de Defoe legalább annyira izgalmasan írja le a munkavégzést (legyen szó kerítésépítésről vagy bútorkészítésről), mint a kannibálok felbukkanását vagy a hajótörést. Kora tudásával (és pár eszközzel) felvértezve Robinson a lakatlan szigeten egyfajta fapados édent teremt – az akarat és a leleményesség diadala mindez. Defoe azonban nem csak a civilizáció előnyeit, hanem hátrányait is becsomagolja a túlélőfelszereléshez: Robinson egy pillanatra sem szabadul beidegződéseitől, például Péntekre azonmód szolgaként, s nem szabad emberként néz. A valós események alapján íródott történet nem csak az olvasókat bűvölte el, hanem számtalan követőt készetetett robinzonád írására (Jules Verne, William Golding, stb.), amelyekben hol magányosan, hol csoportosan kell szembenézni az ismeretlennel, elszigetelve a nagyvilágtól. Azt mindenesetre Defoe sem gondolta, hogy művei közül az utókor egyedül a Robinson Crusoe-t tartja majd számon.