FőképMiben hasonlít Dózsa György Haszan Elahihoz?
Semmiben.

A magyar alcím szerint a jövő kiszámítható, az első bekezdés szerint pedig ez abban az esetben már nem igaz, ha az embert Haszan Elahinak hívják.

Ki a vér az a Haszan Elahi egyáltalán?!
Teljesen normális átlagpolgár, egyetlen kivétellel. A földrajzi mozgása – egészen pontosan az általa megtett napi távolság – egyáltalán nem felel meg a villanások elméletének, ahogy más rendes embereké.

No de akkor most meg lehet mondani rólam, hogy mit fogok csinálni a következő öt percben vagy sem? Persze anélkül, hogy bárki tudná, hogy eddig mit csináltam egész életemben.
Statisztikailag igen. Sőt minél több helyen vagyok lenyomozható (internet, kártyás fizetés, térfigyelő kamerák előtt mászkálás) netán még a szándékaimat is közlöm (Twitter, blog) annál könnyebben.

Kivéve, ha Haszan Elahinak hívnak. Mindenféleképpen érdekes az ő kivétele egy csomó szabály alól, főleg úgy, hogy igazából – a könyvben leírtak alapján – egy teljesen normális ember.

De akkor tényleg ilyen kiszámítható lennék?
Igen.

Luke Rheinhart Kockavetője jutott az eszembe, hogy vajon ő is ennyire?
Nem, szerencsére ő nem.

Tehát ha minden esetben a puszta véletlen határozza meg a cselekedeteinket, akkor még Barabási és csoportja sem tudja megmondani, hogy mit fogunk tenni. Huhh dejó. Legfeljebb éhen halok, vagy lemaradok a kedvenc együttesem koncertjéről. Ugye? Nem olyan egyszerű az. Ha vannak prioritási sorok, akkor bizony egy minimális kiszámíthatóság is akad.
 
De még mindig nem értem, hogy mi köze van ehhez Dózsa Györgynek?

Egy egész könyven átívelő metafora tanúi leszünk, amikor megértjük, hogy Dózsa hogy kerül a képbe. Gondolom lehetett volna szó valaki másról is, de pont a parasztfelkelés és az ő kiválasztása még most is ámulatra késztet. Én még most is csodálkozom.

Meg aztán lehet, hogy ezt a metafora-dolgot csak én látom bele. Mindenesetre ennyire sokat még életemben nem tudtam a Dózsa féle parasztháborúról, pedig ebből érettségiztem. Ha másért nem, már ezért érdemes elolvasni a könyvet, mert annyira gördülékenyen ad elő viszonylag nehezebb témákat, hogy folyamatosan csodálkoztam, hogy még mindig értem.

És akkor jönnek az albatroszok meg a harmadik fül esete. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire érdekes tudni lenni az albatroszok által megtett távolság. De komolyan.
Mindenki nézzen magába, aki nem foglalkozik napi szinten természettudománnyal, és gondolja végig, hogy vajon nem egy bazi nagy ásítást készülne-e elnyomni, ha meghallaná azt a címet, hogy „Az albatrosz nyomában”.

Ettől lesz a könyv igazán jó. Rá kell döbbennünk, hogy a tudomány, mint olyan, nem valami elvont unalmas izé – vagy legalábbis nem minden esetben –, hanem egészen érdekes dolog is tud lenni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szerző előadásmódjának ehhez rengeteg köze van.
 
Persze az égető kérdés még mindig ott van, hogy akkor idővel kifejleszthető-e olyan gép, ami megmondja, hogy mit fogok tenni a következő pillanatokban vagy sem?

Most ide le kellene írnom, hogy egyértelműen igen, vagy mindenki megnyugtatására, hogy egyértelműen nem. Egy biztos, a könyvben körvonalazott elmélet szerint valamilyen mintázatot követnek a tetteink, sőt, emberi életünk elég nagy részére igaz, hogy valamilyen – villanásokkal tarkított – mintázatot rajzol ki. Vethetünk kockát is, ha ez nem tetszik...