e-kultura
   

Ekultúra nyereményjáték

Keresés

2012. május 21.

Névnapok
Konstantin
Adolár, András, Dévald, Ozmin, Teobald, Teobalda, Teofil, Teofila, Tibáld, Tibold, Timót

E napon született
>> Albrecht Dürer festő és grafikus (1471)
>> Alexander Pope költő (1688)
>> Henri Rousseau festő (1844)
>> Robert Montgomery filmszínész (1904)
>> Fats Waller jazz-zongorista (1904)
>> Raymond Burr filmszínész (1917)
>> Réber László grafikus (1920)
>> Fehér Klára író, újságíró (1922)
>> Tyll Attila színész (1923)
>> Karátson Gábor író, műfordító (1935)
>> Pécsi Ildikó színésznő (1940)
>> Csörsz István író (1942)
>> Vincent Crane (Atomic Rooster) zenész (1943)
>> John Dalton (The Kinks) zenész (1943)
>> Hilton Valentine (The Animals) zenész (1943)
>> Bill Champlin (Chicago) zenész (1947)
>> Dolly (Hungária, Dolly Roll) énekesnő (1948)
>> Stan Lynch (Tom Petty & the Heartbreakers) zenész (1955)
>> John Galvin (Molly Hatchet) zenész (1955)
E napon halt meg
>> Tommaso Campanella filozófus és író (1639)
>> Pieter Corneliszoon Hooft író (1647)
>> Thomas Warton költő, kritikus (1790)
>> Franz von Suppé zeneszerző (1895)
>> Klaus Mann író (1949)
>> John Gielgud színész (2000)
>> Barbara Cartland írónő (2000)
Egyéb esemény
>> Leoncavallo: Bajazzók című operájának ősbemutatója. (1892)
>> L'art pour l'art társulat első fellépése (1986)

Feed
RSS201
Atom1

Arthur C. Clarke – Frederik Pohl: Végső bizonyítás

Arthur C. Clarke – Frederik Pohl: Végső bizonyítás

2010. július 16.


Sorozat: Galaktika fantasztikus könyvek
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2010
Fordító(k): J. Magyar Nelly
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Eredeti cím: The Last Theorem
Oldalszám: 456
Ára: 2990 Ft
Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu 



 
A 21. század elejére meglehetősen komoly feladatnak tetszik újat hozni, felmutatni a sci-fi terén. A szatirikus-apokaliptikus posztmodern pszeudo-tudományos fantasztikum, a cyberpunk és a steampunk valóságos tündöklése és viszonylagos hanyatlása után talán a keményvonalas tudományt az irodalomba oltani igyekvő hard science fictionnek van még némi keresnivalója.
Ennek legkiválóbb képviselői pedig azok a tudósból lett írók, akik az említett új irányzatok feltűnése előtt egyértelműen meghatározták a műfajt. De vajon mi sülhet ki abból, ha eme irányadó elmék közül ketten összeállnak, hogy regényt írjanak?
 
A Végső bizonyítás cselekménye két fő szálon fut. A főhőst, a Srí Lanka-i Randzsit Szubramaniant a híres Fermat-sejtés bizonyításának lehetősége ejti rabul, hiszen az Andrew Wiles nevű brit matematikusnak hiába sikerült 150 oldalban igazolnia a tételt, még ma is hiányzik a Fermat utolsó lapszéli jegyzetében ígért és elveszettként számon tartott, elegáns bizonyítás.
Randzsitnak aztán egy szerencsétlen kimenetelű nyaralás pozitív mellékhatásaként sikerül rájönnie a megoldásra, aminek révén komoly hírnévre tesz szert, és több fontos, magas fizetéssel járó állással kínálják meg.
 
Közben az emberiség egyre bosszantóbb hadi tevékenysége miatt idegen létformák is felfigyelnek a Földre, irányítóik, a fragmentumokra osztódni és a világmindenség bármely pontján azonnal megjelenni képes gigalakták (angolul: Grand Galactics) előbb arra utasítják egyik klienfajuknak, a limbiótákat (Nine Limbeds), hogy tartsák szemmel a tudattal rendelkező földi lényeket, majd mikor a földiek tevékenysége határozottan veszélyesnek és rosszakaratúnak kezd mutatkozni, parancsba adják két további alárendelt létformának, a bérgyilkosként, jobban mondva ítéletvégrehajtóként segédkező protezoároknak (One Point Fives), hogy a gépéltűek (Machine Stored) közreműködésével „fertőtlenítsék” a Földet, azaz pusztítsák el az egész emberiséget.
 
A tudományos áttöréseket, a sci-fihez többnyire elengedhetetlen nóvumokat tekintve a regény inkább Clarke korábbi ötleteinek kompendiuma.
Nem valódi újdonság az Arcutanov-lift, sem a földi életet figyelő és civilizációnkat terelgető idegenek témája; voltaképp a Hangtalan Mennydörgésnek nevezett, egy behatárolt területen minden elektronikus eszközt kiiktató nukleáris fegyvertől eltekintve szinte minden idea fellelhető más tudományos-fantasztikus művekben, sőt, még e végső elrettentő eszköz ötlete sem teljesen újszerű. Ráadásul a cselekmény kibontásának tempója is meglehetősen egyenetlen, több szál pedig elvarratlan marad. Talán az öregség jele lehet ez.
 
Ám a hard science fiction elsősorban sosem az irodalmi értékekről szólt, sokkal inkább társadalmi folyamatok előrevetítéseként és/vagy kritikájaként fogható fel, e tekintetben pedig Clarke és Pohl műve tökéletesen kiállja a próbát.
A világot egyetértésen és kölcsönös bizalmon alapuló elvekkel kormányzó, a döntéshozásba és felügyeletbe a tudósokat is bevonó nemzetek feletti szerv ideájában az ókori görög filozófia, mindenekelőtt Platón Államának, valamint a felvilágosodás eszmeiségének visszhangjai fedezhetők fel, és a dolog működőképességéről való meggyőződést csak erősíti a párhuzam, ami a földi és az univerzális – ténylegesen az egész ismert világmindenségre kiterjedő – kormányzás és azok hatékonysága között vonható.
 
Az élete végén már csak társszerzők közreműködésével alkotó Clarke egyik utolsó befejezett regénye nem sorolható a korszakalkotó művek közé, ám minden hibája és hiányossága ellenére elgondolkodtató, némelykor – főként a matematikai, számelméleti problémák taglalásakor – pedig kifejezetten szórakoztató.
Mivel manapság kevés igazán kiemelkedő írás születik a műfajban, becsülni kell mindent, ami alapjaiban mégis magas színvonalat képvisel, ha irodalmilag esetleg nem is egyértelműen, gondolatiságát tekintve azonban vitathatatlanul.

Részlet a regényből

A kötet itt is megvásárolható

Galamb Zoltán

© Ekultura.hu