Főkép Ez a negyedik? Vagy már az ötödiknél tartunk? Talán ebből is kiderül, hogy ezt a sorozatot nem emlékezetes pillanataiért (ami nagyjából ugyanolyan túlzott elvárás lenne, mintha a Robin Hood című tévéfilmsorozatot legjobb epizódjaiért szeretné valaki), hanem összhatásáért, az alternatív világ hangulatáért szeretem.

Van két jól eltalált főszereplő: Laurence (aki egyszerre angol nemes és őfelsége tisztje) és Temeraire (aki csupán sárkány), akik nem csupán a napóleoni háborúk sárkányokkal kibővített verzióját hozzák közel az olvasóhoz, hanem rajtuk keresztül a szerző - egyfajta értelmezésben - a női egyenjogúságról is szól.
 
Véleményem szerint van abban némi jelképesség, ahogy az emberek világából kirekesztett „fenevad” öntudatra ébred és a jogaiért harcol.
Hiszen amennyire nem jelent semmit az angol arisztokráciának egy sárkány, nagyjából ugyanannyira nincs jelentősége a nőknek (leszámítva a sárkányokkal foglalkozó csapatokat, ugyanis pár szárnyas jószág csak nőket fogad el parancsnokának), vagy a ranglétra alsóbb fokán álló rabszolgáknak.
 
Márpedig ez a helyzet egy, az emberekénél jóval magasabb intelligenciával (és fizikai erővel) rendelkező értelmes lény számára elfogadhatatlan. Innentől kezdve csupán az a kérdés, vajon a rendszert jobban ismerő Laurence óvó útmutatása érvényesül, vagy a „tinédzser” éveiben járó Temeraire lázadása.
 
Úgy tűnik, Naomi Novik egyelőre habozik, és a lehetőségeihez képes igyekszik elodázni a végleges döntést. Inkább mindenféle elterelő fejleményt iktat be a cselekménybe, amelyek ugyan első ránézésre logikus fejlemények, de valójában csak kis színesek, mind a Napóleon elleni háború, mind a sárkányok egyenjogúságának szempontjából.
 
Logikus fejleményt írtam, mivel ugye ebben az alternatív világban Kína egyáltalán nem gyenge birodalom, hanem hatalmas sárkánysereggel rendelkező (ezáltal legyőzhetetlen) nagyhatalom.
Ezt a gondolatmenetet követve nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalmas területen, mint Afrika, szintén léteznek sárkányok. Mind vadon élők, mind az emberekkel kapcsolatot ápoló példányok. Hogy ez mit jelent a kialakulófélben lévő angol gyarmatokra nézve? Nos, ebben a kötetben ez is kiderül.
 
Ami újdonság az eddigiekhez képest, az a korabeli Anglia belső viszonyainak bemutatása. Az arisztokrácia, a parlamenti huzavonák, a hadseregen belüli ellentétek – emlékeim szerint ennyire még sosem kaptak helyet a sorozatban.
 
Bár egyszuszra elolvastam a sorozat negyedik kötetét, mégis az a véleményem, hogy az előző részek valahogy jobbak, egységesebbek, összeszedettebbek voltak. Ráadásul a borítóval sem vagyok kibékülve, mert ugyan illeszkedik az eddigi koncepcióhoz, azonban vajmi kevés köze van a tartalomhoz – ebből a szempontból az angol eredeti sokkal tetszetősebb.
 
Szokás szerint most is teljesen nyitott a hogyan tovább kérdése – éppen ezért várom kíváncsian a következő kötetet.
 
Részlet a regényből