Főkép Az Oroszlán a könyvtárban egy számos díjjal jutalmazott, Amerika szerte nagy sikert aratott képeskönyv.

Nem ismerem túl jól a magyar gyermekkönyv kínálat azon szegletét, ahova a kisebbeknek való képeskönyvek tartoznak, így ha szuperlatívuszokat használok rá, annak nincs akkora súlya.
De annyit mondhatok, hogy bár sokszorosan elmúltam már 3-8 éves (gondolom, kb. ekkora lurkóknak szánták elsősorban), és kevesebb, mint tíz perc alatt elolvasható, mégis nagyon-nagyon tetszett ez a könyv.
 
Pedig hát nem egy nagy sztori. Egy szép napon beállít egy oroszlán a könyvtárba, nagy megrökönyödést kelt, de mivel rendesen viselkedik és nem szeg meg egyetlen szabályt sem, megtűrik, sőt, az olvasók és a könyvtárigazgató idővel meg is kedvelik.

Hanem aztán történik valami, ami arra készteti oroszlánunkat, hogy kieressze a hangját, vagyis megszegje az egyik könyvtári szabályt (tilos hangoskodni), és akkor kiderül, hogy néha bizony jó okunk lehet olyat tenni, amit amúgy nem szabad.
 
Ezt a kis tanmesét rendkívül bájos, kifinomult és lenyűgöző formában tárja elénk az író és a rajzoló. A könyvet valami varázsos hangulat lengi be, az, ami az igazán jó könyvtárak sajátja.
Emlékeket ébreszt bennem a gyermekkoromból, Panni néniről, aki mindig tudott nekem újabb és újabb, és jobbnál jobb könyveket ajánlani, és aki épp annyira tehetett arról, hogy az a régi, amúgy talán szocreál könyvtár varázslatos, kalandos hellyé változott számomra, mint maguk a könyvek.

De ez a kötet arra is ráébreszt, hogy ez a világ, ez a környezet nem veszett el, ma is létezik. Manapság nem járok könyvtárba, könyvek terén hörcsögtermészetem van, ha valami tetszik, szeretem ott tudni a saját polcomon, tehát inkább megveszem.
Hanem ettől a könyvtől kedvet kaptam, hogy újra bevegyem magam a folyton új meglepetésekkel, kincsekkel szolgáló, dohos polcok labirintusába.
 
Kevin Hawkes rajzai valami ódon meséskönyvből is származhatnának, mégis megvan bennük az, ami a mai gyerekeket is megfoghatja.
Visszafogott szín- és formavilágú, ám nagyon is kifejező képek, melyekben nincs semmi harsány, gyöngéd kedvességükkel mégis megérinthetik bármely korú olvasó szívét.

Nem fűzöm tovább a szót: aki szereti a könyveket, illetve aki szeretné, ha csemetéje is szeretné, annak egyszerűen szüksége van az Oroszlán a könyvtárban című kötetre.