Főkép Amikor szerkesztőségen belül elterjedt a hír, miszerint hamarosan megjelenik egy ilyen című könyv, rögvest elkezdődtek a találgatások, milyen filmek szerepelnek majd benne. A vége az lett, hogy írtam egy huszas listát, és bízva az egyetemes értékrendben, mindenkinek elmeséltem, hogy ezek biztosan benne lesznek.
 
Fogadást nem kötöttem, mert nem lett volna etikus, de tény, mindegyik tippem bejött. Ez meglátásom szerint nem önnön zsenialitásomat jelzi, hanem azt, hogy egyrészt nincs túlságosan sok, valóban kiemelkedő, meghatározó sci-fi film, másrészt azt a keveset mindenki elismeri.
 
Így aztán egy pillanatig sem lehetett kétséges például az első sci-fi mozi starthelye (a kötet követve a sorozat eddigi gyakorlatát, időrendben szerepelteti a filmeket), ami tudvalevőleg az Utazás a Holdba volt (Georges Mélies, 1902).
De ugyanígy nem okozott meglepetést a Metropolis (Fritz Lang, 1927), vagy az eredeti Amikor megállt a Föld (Robert Wise, 1951), és persze az eredeti Világok háborúja (Byron Haskin, 1953) sem – mivel ezek valóban kikerülhetetlen darabok.

Az sem döbbentett meg, milyen kevés mű jutott be a századfordulótól a hetvenes évekig terjedő időszakból.
Ekkor egyrészt a technikai feltételek nem voltak még adottak (Harry Harryhausen a maga idejében fantasztikusan életszerű Stop-Motion módszere ma már a vasárnapi matiné látogatóival sem képes elhitetni, hogy a szörnyek az emberek között rohangálnak), másrészt akkoriban a moziipar sem kezelte teljes értékűként a sci-fi filmeket – a kevés kivétel szerepel a könyvben.
 
Leggyakrabban az általam aranykornak tartott évek (bővebben a 2001: Ürodüsszeia és a Mátrix első része, szűkebben értelmezve az Alien és Az ötödik elem) alkotásai nyerték el a szerkesztők tetszését – és döntéseikkel általában egyet is értek.
A nézeteltérések alacsony száma (A függetlenség napja például nem illik ide, mivel sem a kivitelezés, sem a színészi játék, sem a cselekmény nem tekinthető emlékezetesnek) jelzi számomra, valóban alapos válogatást végeztek.
 
A mostani század termése meglehetősen szerény darabszámmal szerepel (2006-os az utolsó említett film), amit az eltelt idő rövidségének tudok be, ráadásul az ismertetett alkotások egy része tudtom szerint idehaza nem került filmforgalmazásba, de DVD formátumban sem jelent meg, így ezekről érdemben nem tudok véleményt mondani.
 
Érdekességként megemlítem, hogy az orosz/szovjet filmipar három-négy, a csehszlovák egy címmel, míg a magyar egyetlen eggyel sem szerepel az albumban. Pedig az Idő ablakai, vagy a Feladat már csak érdekességként is megérdemelt volna egy kis hátszelet.
 
Formailag minden film négy oldalt kapott, amelyből kettő illusztráció, a maradék helyen a technikai adatokat (rendező, szereplők, zene, forgatókönyv, producer, operatőr), a film történetét, előzményeit (cselekmény vagy a rendező szempontjából) és fontosságát olvashatjuk. Korrekt, hozzáértő írások.
 
Egy bánatom van csupán, a felsorolt, klasszikus besorolást nyert alkotások többsége elérhetetlen magyarul, ezért megalapozottnak érzem a félelmemet, miszerint sosem látjuk magyar felirattal / szinkronnal a Tiltott bolygót, vagy a Godzillát.