Főkép

Nem olvastam a Nagate című könyvet. A mai napig nem tudom eldönteni, ez mennyire jelentett előnyt vagy hátrányt a folyatás (Nulla pont) olvasása közben, egyet viszont biztosan tudok: nélküle is érthető a könyv. Illetve ez így nem igaz, de a zavarodottság megléte nincs összefüggésben az előzmények nem ismeretével, hanem annak köszönhető, hogy kétszeri nekifutásra sem sikerült értelmeznem a befejezést.
 
Pedig az egész olyan jól indult. Adott Nagate, ez a folyton változó város/világ, ahol az utcák és a házak tetszés szerint változtatják helyüket és alakjukat, így gyakorlatilag lehetetlenné teszik a megszokott tájékozódást, illetve a negyedek közötti közlekedést. Ebben a környezetben ismerjük meg Belfar-t, aki a cselekményben eljut egy pontig, ahonnan aztán váratlan megoldással visszakerülünk az időben.

Ettől kezdve egy másik szereplő meséli el ugyanazt a napot, illetve a dátum egyezik, de egy halom apróság nem, nyilvánvalóan ez egy másik valóság, vagy ha ugyanaz, akkor bizonyos események másként történtek meg korábban, szóval nem mezei időutazásról van szól, hanem valami sokkal bonyolultabb eljárásról. Aztán ugyanez megtörténik harmadszor is. Majd negyedszer…
 
Bár ez az ötlet nyilvánvalóan nem eredeti (gondolok itt a Day Break sorozatra, de ezen kívül is van még pár), teljesen működőképes ebben a regényben is. Miközben egyik szememmel azt lestem, miként formálódik a valóság, miféle eltérések adódnak ezúttal a korábban megismertekhez képest, a másikkal azt a vitát figyeltem, ami a belsőmben zajlott, és az adódó időparadoxon következményeit és lehetőségeit próbálta számba venni.
 
Egyszóval eredetiség ide vagy oda, ez a rész nagyon tetszett, mivel kellőképpen mozgalmas és elgondolkodtató volt.
 
A könyv felénél azonban László Zoltán váltott, és az addigi koncepciót félretéve az életben maradt főszereplőket a kusza város fölöttébb zavaros középpontjába vezeti, miközben a szereplők megpróbálják értelmezni a látottakat. Ez csak nagy nehézségek árán sikerül számukra, én pedig bevallom őszintén – menthetetlenül elmaradtam tőlük: a szöveget olvastam ugyan, de nem sikerült teljes mértékben felfognom.
 
Valami homályos elképzelés maradt meg bennem, ami egyrészt a helyi Nagy Bumm idejére vezet vissza mindent, de egyúttal más kiváltó okot is feltételez, miközben a technika menthetetlenül összemosódik a mágiának nevezett nem is tudom mivel.

A végkifejlet sem segít rajtam, mert ugyan befejeződik a történet (illetve pusztán abbahagyjuk a szemlélődést), de a mi és hogyan történt kérdésekre nem kaptam választ.  Az nyilvánvaló számomra, hogy László Zoltánnak határozott elképzelése volt írás közben, sőt biztosra veszem, ezt sikerült is megvalósítania – azt illetően kétségeim vannak, hogy mindez mennyire van összhangban az olvasók elvárásaival, s mekkora sikert arat majd.
 
A regényt azoknak ajánlom elsősorban, akik szeretik az összetett, némileg misztikus történeteket, és hajlamosak elmerengeni a technikai civilizáció mibenlétén. Mivel nem tartozom ebbe a csoportba – bár elismerem a Nulla pont erényeit –, részemről a Keringéshez mérhető opust várok tőle legközelebb.
 
Részlet a regényből