Kader Abdolah: A mecset ura

Eredeti cím: Het huis van de moskee

Oldalszám: 416

Ára: 3490 Ft

 

Az én olvasatomban a Sziget világzenei színpadán megszólaló különféle dallamok csoportjához dukál egy amolyan „világirodalomi” jellegű könyveket tömörítő kategória.

 

Ez pedig semmiképpen sem Szerb Antal A világirodalom történetének a második világháború után született klasszikus művekkel kiegészített tartalomjegyzékét fedi le, bár akadhat számos áthallás.

Inkább olyan típusú XX–XXI. századi műveket értek rajta, amelyek mindamellett, hogy irodalmian vannak megírva, betekintést adnak egy, az európaitól eltérő kultúra értékrendjébe, vagy korunk egy jellegzetes, multikulturális közegébe.

 

Teszik ezt oly módon, hogy nagyon is emberi, egyetemes szinten is értelmezhető történeteket mesélnek el.

Ergo, mondanivalójuk több szinten mozog: betekintést nyerünk a mienktől merőben különböző világba, hogy mindeközben magunkról, és az emberiségről egy újabb nézőpontból tanulhassunk.

 

Ilyenek például a V. S. Naipaul, Jhumpa Lahiri, Rohinton Mistry könyvei, avagy az írásom tárgyát képező A mecset ura, Kader Abdolah, iráni származású, jelenleg Hollandiában élő írótól.

 

Nekem személy szerint szívem csücskei ezek a regények, egyszerűen azért, amiért a fent említett dallamok is.

Pillanatok alatt röpítenek el egy másik világba, országba, segítenek megváltoztatni a referenciapontjaimat, mégpedig oly módon, ahogyan arra a napi sajtótól az ismeretterjesztő filmekig, semmilyen más média sem képes.

 

Kader Abdolah regénye azért is különleges, mert egy olyan ország, Irán mindennapjait jeleníti meg számunkra, ahonnan, hacsak nem vagyunk fanatikus rajongói a klasszikus perzsa költészetnek, vajmi kevés kulturális hatás szűrődik be hozzánk a napi sajtón kívül.

 

Összegészében, a hozzánk eljutó hírcsokor, valljuk be nem túl emberközeli az ázsiai országról, leginkább az elnyomás, az agresszív kirekesztés hangjai érnek el minket.

Ugyanakkor, rengeteg olyan, itt megnevezésre nem kerülő fikció áll a rendelkezésünkre, amely az agresszív iráni, arab, vagy „mittomén, de muzulmán, az tuti”, pasas hálójában ragadt szegény nő eposzát meséli el.

 

A hitelesség kedvéért napjaink irodalmából kiemelhetjük Marjane Satrapi: Persepolis című lebilincselő képregényét, de ez műfaji sajátosságai miatt egészen más hangot kölcsönöz az iráni eseményeknek, mint A mecset ura.

Megemlíthetjük még a témában Azar Náfiszi Lolitát olvastunk Teheránban című könyvét, amely főképpen a nők iráni helyzetére koncentrál, azaz női szemmel szól a vallásközpontú állam fanatizmusáról; valamint a filmek világából Jafar Pahani A kör című filmjét, ami szintén a nők elnyomására koncentrál Iránban.

 

Kader Abdolah regénye azonban merőben más világot tár elénk. Igen, szereplőin keresztül megtapasztalhatjuk, hogy milyen is egy diktatúrában élni, milyen egy nyugisabbnak mondható, a sah katonai terroron alapuló önkényhatalmából a Khomeini ajatollah által vezetett még diktatórikusabb rendszerbe kerülni.

 

Hihetetlen, de minden emberi kegyetlenségnél, rémtettnél van még kegyetlenebb, még esztelenebb, még értelmetlenebb. Ezt a fajta, látszólagos képtelenséget híven tükrözi A mecset ura.

A főszereplő Aga dzsán családja saját bőrén, saját áldozatain keresztül érzi meg a rezsimben bekövetkezett változásokat, éli át a régi hagyományok, szokásjogok felülírását, és a letűnt kor emlékeinek megsemmisítésével járó mészárlást.

 

Ugyanakkor A mecset ura nem történelmi kivonat, hanem több generációs családregény.  A család feje, Aga dzsán, a városi pletykák és a fontos történések központjának, a bazárnak a legtehetősebb embere.

Ő igazgatja a mecset imámját adó, és a legszebb szőnyegek titkát őrző házat. Felesége, Fagri Szadat tiszteletet parancsoló, okos szépasszony.

 

Ott van még Noszrát, a hölgyek körében folyton legyeskedő fivér, a puhány Alszabéri imám, a süket, és bölcs Müezzin, az elnyomott asszony szerepében tündöklő és erősen vallásos Zinat, az okos és kifinomult Sahbal, Galgal, a fanatikus imám, és még sokan mások.

 

Az egyes szereplők, ahogy ezt a fenti felsorolás is sejteti, sokkal inkább csodálatos könnyedséggel megrajzolt figurák, egy modern Ezeregyéjszaka mesehősei, mintsem hús-vér emberek, akik közül egyesek meghalnak, mások borzalmas szenvedések árán élik túl a rájuk mért megpróbáltatásokat.

 

Abdolah mondanivalója valódi tragédiákkal terhelt ugyan, hangvétele azonban lágy, finom. Torokszorítóan szépséges meséjében ötvözi az egyetemeset az egyedivel, felénk fordulva számol be a hazájában dúló viszályokról, politikai áramlatokról és azok, az egyes emberekre gyakorolt hatásairól.