Yuya Aoi – Funato Akari: Csillagsivatag - A Talshas éjjele

Oldalszám: 192

Ára: 2490 Ft

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu
 

Tetszik a cím, mert olyan fura, talányos. A csillagról sosem egyetlen világító pötty jut az eszembe, hanem az éjszakai égbolt megszámlálhatatlan csillagtengere, melyek köré csak a csillagászok képzelik oda a kísérő bolygókat.

 

Szóval miféle elborult egyed képes ezt a népes társaságot összetársítani a sivataggal, ami ugyan rengeteg homokszemből, vagy kisebb-nagyobb szikladarabból ál, azért mégis a magány megtestesítője mindazoknak, akik nem ott élnek?

 

Ettől a gondolattól már csak egy ugrás, hogy többmilliárd fajtársa között az ember igenis képes magányos létezésre (életnek ugyan ezt már nem nevezném), mi több, ezt a mutatványt még akkor is tudja, ha szerető családtagjai veszik körbe.

 

Ebben az állapotban ismerjük meg ennek az idősebb fiúk és férfiak számára ajánlott (vagyis seinen) manga egyik főszereplőjét: Kizaki Manamit. Fura, visszahúzódó, sehova se tartozó tinilány, akit még ikertestvére, Kenji sem ért meg igazán.

Az első pár oldal után megijedtem, hogy ez valami érzelgős lánytörténet lesz, ami nyavalygásból és lelkizésből áll, de szerencsére nem így történt.

 

Hogy mi valójában a Csillagsivatag?

 

Nem is olyan egyszerű a válasz, miként a történet sem az. Elsődlegesen sci-fi persze, ez több okból is nyilvánvaló, sőt még annyira hű de eredetinek sem mondanám, mivel a bemutatott konfliktust számos film és könyv taglalta már.

Ezt a bevált témát Yuya Aoi azzal dobja fel, hogy tizenéves testvérpárt helyez a történések közepébe, akik bármiféle emelkedett megközelítés vagy szuperhős attitűd helyett saját szintjükön élik meg az egészet.

 

Miközben hihetetlen dolgok történnek Manával (amibe nem egy osztálytársa beleőrülne), ő csak bámul azokkal a mangásan hatalmas szemeivel, s úgy tűnik, legfontosabb gondja édesapja hiánya, vagy a gyerekkori emlékek feldolgozása, esetleg az álmodozás, vagy egy megértő barát keresése (persze ez ügyben inkább nézelődik cselekvés helyett). Ja és nem utolsó sorban nőként viselkedik, ami alatt főként empátiát értek.

 

Mindeközben ez mégis sci-fi. Persze nem a megszokott (értsd nyugati) felfogásban elmesélve, hanem kicsit töredezetten, megtűzdelve emlékekkel és epizodistákkal.

 

A befogadást pozitív értelemben nehezíti a kötet grafikája. Funato Akari szemlátomást mangát rajzolt (persze mi mást is tehetne japánként), ezért a szereplők kinézete adja magát. A hátterekkel, a képkockák kitöltésével nem nagyon foglalkozik, a Csillagsivatag nem az aprólékos kidolgozottsága miatt marad meg az olvasó emlékeiben, hanem a szereplők érzelmei és a mozgalmas akciójelenetek párosa miatt. Talán.

 

Az biztos, hogy az éppen aktuális helyzettől függően mozognak az oldalak, nincsenek statikus kockák, hol kilógnak az oldalról, változtatják méretüket, hol kettő, hol nyolc képből áll össze egy oldal.

Az akciójeleneteknél kicsit figyelnem kellett, s volt, hogy elsőre nem jöttem rá, mit is látok, de ez azt hiszem csak megszokás kérdése, második olvasásra (igen, a Csillagsivatagot tartottam annyira jónak, hogy kétszer olvassam el) nagyjából minden a helyére került.