Főkép Itt van hát a Hush visszatér 2., egyben befejező kötete, bár valójában nem fejeződik itt be semmi. Sőt.
 
Az az igazság, hogy számunkra, akik nem olvashatjuk évtizedek óta és főleg rendszeresen az egymás után következő Batman képregényeket, különösen nehéz ügy a Hush (már a Jeph Loeb-féle is az volt, hát még ez a visszatérős dolog).
 
Továbbra is felbukkannak a DC képregényes univerzumának különféle szereplői (itt például elsősorban is Zöld Íjász, aki ugyanaz Star City-nek, mint Batman Gothamnek), ámde az ember nem nagyon érti az összefüggéseket, még ha kapunk is némi magyarázatot az előszóban – s még kevésbé, hogy amikor a kötet véget ér, akkor miért úgy.
 
Szóval a halottaiból feltámadott Hush, aki végezni akar Rébusszal és Batmannel, elmegy Star City-be Prométheuszért, hogy segítségére legyen, csakhogy azt épp Zöld Íjász igyekszik hidegre tenni.
Majdnem sikerül is neki, és a fickót csak Hush sebész tudása menti meg a haláltól.
 
Némileg megkésve befut Batman is, akivel az Íjász vitázik egy vaskosat. Aztán a zöldet kivéve mindenki visszatér Gothambe, ahol Hush és spanja nagyon csúful elporolja Jokert, akinek előéletéről viszont elég sokat megtudhatunk, és aki így eltakarodik a városból.
 
Batman egyelőre megússza a verést, bár szájkaratézik egyet Hush-sal, plusz elmorfondírozik azon, hogy kezd kicsúszni a város irányítása a kezéből. És aztán Joker el, Rébusz bekopog az igéző Poison Ivy-hoz, és… kész. Annyi.
 
Jönnie kellene egy harmadik kötetnek, hogy ez az egész értelmet nyerjen, vagy általában a Batman sorozat következő részének, de ahogy olvasom a neten, előbbi biztosan nem volt azóta sem (2004-es megjelenésű dologról van szó).
Sőt, úgy látom, eredetileg volt egy plusz fejezet, ami nem kapcsolódott szervesen a Hush visszatér-hez, és amit szintén nem nagyon értettek a népek, de ez a magyar kiadásból kimaradt.
 
Ugyanakkor meg van valami sajátos, nyugtalanító ennek a két kötetnek a hangulatában. A megszokott szuperhősös képi világot simán hozza, de mellé valahogy sűrű és sötét, ahogy Hush figurája is, azzal a szinte érthetetlen, mindent elsöprő bosszúvággyal. Emiatt a megszállott Batman rajongóknak mindenképp ajánlott a cucc.