FőképSúlyos. Hamarjában ez jutott az eszembe, amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet. De mielőtt részletezném az okokat, tegyünk egy kis kitérőt. Valamikor réges-régen, az új gazdasági mechanizmus után, de még rendszerváltás előtt, hozzávetőlegesen negyed évszázaddal korábban volt egy humorfesztivál – itt tűnt fel Nagy-Bandó András – s akkor bizony gyakran emlegették a Rátóti templomtornyot.

Ezt most nem mesélem el részletesen, a könyvben meg úgyis szerepel az idetartozó történet (hetedik oldal közepe). Már akkor megfogott az a természetes hülyeség, ami a helyzetből sugárzott, így amikor megláttam a könyvet, régi ismerősként üdvözöltem és tudtam, hogy nem szabad kihagynom. No meg volt a hasonló című film is, amit a könyv alapján forgattak.

Tényleg súlyos. Hogy miért? Nos, Rátóton, a „színbéla” faluban égbekiáltó borzasztóság történik Az íratlan szabályt megszegve – ami szerint férfinak nem lehet más neve, csak Béla – egy renegát anya világra hozza Józsi nevű fiát. Az összes Béla magán kívül van a felháborodástól, s jó szokás szerint azonnal elhatározzák a rendkívüli tanácsülést.

Ez azonban – Rátótról lévén szó – nem megy olyan könnyen. Már az összehívás is akadályokba ütközik, mert a harangozó elakad a kocsmában, így a bika nem kondul meg, aminek következtében a tanácselnök süketnek gondolja magát, és ebből kifolyólag tényleg majdnem megsüketül, aztán a végrehajtó bizottság végre elkezdheti a gondolkodást. Bár ez sem bizonyul olyan egyszerűnek, de erre már gondolom mindenki rájött. Pedig az igazi problémák még csak ezután köszönnek majd be a faluba.

A regény lapjain felidéződik az „átkosnak” mondott szocializmus kora, megfűszerezve a „maradi” falu sajátos légkörével, de nem lennék meglepve, ha harminc év múlva napjainkra írná át valaki szegény Józsi történetét. Csak azoknak ajánlom, akik szeretnek nevetni.