Főkép A kötet jóvoltából ismét kapunk egy kazallal Fekete István különféle újságokban megjelent írásaiból.
Ezek többnyire a vadászattal kapcsolatosak, de a hangsúly – mint már korábban számos alkalommal – ezúttal sem a vad elejtésén, hanem a természetben mozgó ember által megélt hangulatokon, élményeken van.
 
Fontos, hogy a keletkezésük ideje 1934 és 1944 közé esik (egyetlen 1947-es rövidkére emlékszem csupán). Ezen időszak elején még napi gyakorisággal vadászott, járta az erdőt, figyelte az állatokat.
Amikor 1941-ben a fővárosba költözött, hogy irodalmi karrierjét egyengesse, megszakadt ez a közvetlen kapcsolat. Természetesen ezt követően is eljárt vadászni, de ezek már csak alkalmi kiruccanások voltak, melyek a háború vége felé megritkultak.
 
Visszatérve az írásokra. Miként azt korábban említettem, csak elvétve találunk közöttük klasszikus vadászleírást: cserkelés, lesbenállás, hajtás, aminek végén puskavégre kerül az áhított vad.
Aztán ott vannak azok az írások, ahol ugyan van zsákmány, de összhatását tekintve ez csak másodlagos, mellette sokkal fontosabb gondolatokat fogalmaz meg Fekete István. Aztán nagy számban olvashatunk eredménytelen időtöltésről, mint amilyen a „szellembak” keresése, vagy az elpuskázott hajtás.
 
A személyes hangvétel végig megmarad, minden alkalommal nyilvánvaló, Fekete István saját élményeit, benyomásait vetette papírra, legyen szó kóbor kutyák elpusztításáról, vagy felesége macskájának csapdába ejtéséről.
 
Az időnkénti vallásos, egyenlőségpárti (a vadászati törvények kapcsán), a magyarság sorsáért aggódó, a változások miatt hol örvendő, hol elszomorodó személyes gondolatok csak színesítik a leírtakat.
 
Azon például meglepődtem, amikor a harmincas években arról ír, mennyi gondot okoznak a kullancsok, ezért ha családostól mennek az erdőbe, akkor utána lelkiismeretesen végigbogarásszák egymást.
Igaz, arról egy szót sem ejt, miféle halálos kórságokat terjesztenek ezek az élősködők – ebből arra tippelek, akkor még nem jelentett életveszélyt egy erdei séta.
 
A kötetben szereplő írások:
I.
Január
Januári hírek
Február
Februári hírek
Március
Március elején
Április
Május
Június
Június
Júniusi hírek
Júniusban
Júliusban
Augusztus
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
 
II.
Ez a tavasz
Eső után
Böngészés

A boldogság
Március
A róka
Rókák
Rókáim alkonya
A király
Búcsúzás
Most van itt az ideje
 
III.
Az idei szalonkázások
Üres tavasz
Szalonkázások 1938-ban
A vaddisznó
Vadászok
Szerencse
Szarvasbőgésen

Kapcsolódó írás:Horváth József: Fekete István bibliográfiája