Főkép A Fekete István művei sorozatban megjelent Útra kelünk című kötet az író önéletrajzi, sokszor vallomásos kisprózáit gyűjti egybe.
Olyan rövid írásokat, melyek nagyjából kétharmada tárca, vagyis a terjedelmi korlátok miatt, mintegy pillanatfelvételekhez hasonlóan, inkább valamiféle hangulatot ad át vagy teremt, ahelyett hogy lassabban kibomló történetet beszélne el.
 
Azért „valódi” elbeszélésekből is akad néhány. Különösen érdekesek és meghatóak a Mackóról, egy lényegében családtaggá vált sárga játék mackóról szóló történetek, „aki” apácarendjével Bécsbe költözött leányára emlékeztette Fekete Istvánt.

Épp ezért nem is csoda, hogy a novellák hangulata mindenekelőtt nosztalgikus, s hiányzik belőlük a Micimackót feledhetetlenné tevő őszinte báj és gyermekiesség.
Ezekben az elbeszélésekben végtére is egy felnőtt veszi magához, kezeli eleven, lélekkel bíró lényként a gyerekekhez mások szerint már nem illő játék állatot.
 
Épp ennyire az író igazi egyéniségét mutatják meg a horgászatról szóló, viszonylag hosszabb, elbeszélések is. Ezekben a Fekete István legismertebb, legkedveltebb regényeire jellemző természetközeliség dominál.

A halfogás nála nem közönséges időtöltés, hobbi, hanem egyesülés a vízzel, a nádassal, a Balaton különféle lakóival, akikre nem kizárólag eledel gyanánt, hanem létcélként, kis túlzással társakként tekint.
 
Azonban az efféle átlényegítő hajlam, az állatok, a természet beemelése a privát szférába már a frissen nősült író ajkai éveit megörökítő tárcáknak is egyik visszatérő motívuma, lényegi eleme.

Igaz a feleségéről szóló írásokban Fekete István néhol az asszonyi ösztönösség, a megfontoltság ostoba, néhol kimondottan nevetséges szituációkhoz vezető hiánya miatti frusztrációt is belecsempészi a tárcákba, ámde kivétel nélkül kedvesen, megértően, a rá jellemző, hatalmas empátiával.
 
Az asszonyi botlások ráadásul sokszor valóban egészen komikus helyzetekhez vezetnek, mint amikor a kudarcot vallott kísérlet után előbb túladnak a keltetőgépen, hogy nem sokkal később a feleség jutányos áron visszavásárolja azt, vagy amikor ugyanő az először roppant riadalmat keltő egérkét alig pár nap elteltével már dédelgetett házi kedvencként kezeli.
 
Az önvallomások legmegrendítőbb példái a háború idején született tárcák, melyekben az író békeszeretete és békevágya kerül kifejezésre, pedig akkor még nem is sejthette, miféle meghurcoltatások, megaláztatások várnak még rá a háború után.

Viszont a pusztítás, a saját fajta elpusztítása feldolgozhatatlan trauma, s épp ezért jelenik meg többször is témaként a jól ismert romantikus (tév)eszme, miszerint nyereségvágyból az állatok sosem, csupán az ember fordul saját társai ellen.
 
Fekete Istvánnak azonban még azt is megbocsátjuk, ha ehhez hasonló, hamis koncepciókra építi fel írásait, ő ugyanis valóban olyan, amilyennek az egész emberiséget szeretné látni: jó. Egy jó embernek pedig szinte minden megbocsátható.

Kapcsolódó írás:
Horváth József: Fekete István bibliográfiája