e-kultura
   

Ekultúra nyereményjáték

Keresés

2012. május 21.

Névnapok
Konstantin
Adolár, András, Dévald, Ozmin, Teobald, Teobalda, Teofil, Teofila, Tibáld, Tibold, Timót

E napon született
>> Albrecht Dürer festő és grafikus (1471)
>> Alexander Pope költő (1688)
>> Henri Rousseau festő (1844)
>> Robert Montgomery filmszínész (1904)
>> Fats Waller jazz-zongorista (1904)
>> Raymond Burr filmszínész (1917)
>> Réber László grafikus (1920)
>> Fehér Klára író, újságíró (1922)
>> Tyll Attila színész (1923)
>> Karátson Gábor író, műfordító (1935)
>> Pécsi Ildikó színésznő (1940)
>> Csörsz István író (1942)
>> Vincent Crane (Atomic Rooster) zenész (1943)
>> John Dalton (The Kinks) zenész (1943)
>> Hilton Valentine (The Animals) zenész (1943)
>> Bill Champlin (Chicago) zenész (1947)
>> Dolly (Hungária, Dolly Roll) énekesnő (1948)
>> Stan Lynch (Tom Petty & the Heartbreakers) zenész (1955)
>> John Galvin (Molly Hatchet) zenész (1955)
E napon halt meg
>> Tommaso Campanella filozófus és író (1639)
>> Pieter Corneliszoon Hooft író (1647)
>> Thomas Warton költő, kritikus (1790)
>> Franz von Suppé zeneszerző (1895)
>> Klaus Mann író (1949)
>> John Gielgud színész (2000)
>> Barbara Cartland írónő (2000)
Egyéb esemény
>> Leoncavallo: Bajazzók című operájának ősbemutatója. (1892)
>> L'art pour l'art társulat első fellépése (1986)

Feed
RSS201
Atom1

Thomas Pynchon: Súlyszivárvány

Thomas Pynchon: Súlyszivárvány

2009. április 2.


Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Fordító(k): Széky János
Kategória: szépirodalom
Eredeti cím: Gravity’s Rainbow
Oldalszám: 765
Ára: 4990 Ft
Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

 
Súlyszivárvány. Ballisztikus röppályaív. Parabola. Thomas Pynchon kultikus, populáris zenében ugyanúgy megénekelt, ahogy egyetemi szemináriumokon vesézgetett nagyregényének, az érett posztmodern Finnegans Wake-jének központi figurája nem egy személy, hanem a Rakéta, a második világháború kicsúcsosodását jelképező, alkotott szerkezet, amely maga az abszolút borzalom és a vulgáris értelemben vett teremtés újabb csodája.
 
A történet fixpontja a második világháború vége, a V-2 rakéták bevetésének ideje. Innen ágazik ki a térben, időben és értelmezhetőségben egyaránt egyre bonyolultabb cselekmény, amely a képletesen végítéletnek szánt német támadáshoz metonimikusan vagy metaforikusan kapcsolható témákban: többek között a kémkedés, az összeesküvés-elméletek, a tételes vallások (különösképp a determinisztikus kálvinizmus), a metafizika vagy épp a pornográfia motivikájában bomlik ki, és szembesít minket az irodalmi szöveg lélektani és mítoszteremtő hatalmával.
 
A pornográfiát gyújtópontba helyező passzusokban Pynchon például a rejtett önellentmondás megtévesztően egyszerűnek tűnő technikájával döbbent rá minket a szavak erejére.
Egy perverz, erotikus filmet és annak hatását leírva a nyelvi aktussal művészi szintre emeli a képekben megfogalmazva nyilvánvalóan közönséges, sőt, sokak számára visszataszító jelenetet, a leírás filmszerűsége ugyanakkor azt a benyomást kelti bennünk, hogy a vizualitás magasabb rendű, hatásában legalábbis elementárisabb lehet a szóban megfogalmazottaknál.
Ezzel mintegy kilép a szavak gravitációs mezejéből, miközben épp a szavak elvitathatatlan súlyával biztosítja a ki- és felszabadulást.
 
És jóllehet a regény hőseként, „eleven” főszereplőjeként Tyrone Slothrop azonosítható – amennyiben a legtöbbszöri megjelenés egy efféle regényben bárki esetében igazolhatja a hős elnevezést –, a cselekményvezetés a posztmodern poétikának megfelelően aláássa a korábbi irodalmi tradíciók lényegében mindegyikét.
A több mint négyszáz szereplő, a folytonosan szerteágazó és egymásba fonódó szálak és motívumok, az ok-okozatiságot néhol sutba dobó előre- és hátraugrándozás a kronológiában mind-mind a korszak és az „irányzat” jellegzetességei – a végletekig, már-már a parodisztikusságig sarkítva.
 
A kauzalitás-nélküliség illúzióját erősítik a populáris kultúra magasirodalomba való beemelésének érzetét keltő, időtlenítő „betétdalok”, valamint a hasonszőrű alkotók stílusának jellegzetes jegye, a fabuláció, vagyis a beágyazott elbeszélések, melyek közül a legkiemelkedőbb a – fordítói bravúrként elkönyvelhető – „Wilhelm, a Willanykörte meséje”.
S mindeközben szakadatlanul folyik a játék a számtalan stílusrétegből és több tudományág (elsősorban a fizika és a kémia) szókincséből átvett szavakkal, jelentésekkel, jelentőségekkel, minek révén Pynchon egy önálló, zárt világot teremt.
 
A szavakba foglalt jelentés-szekvenciák pedig a Rakéta-egyén interakciók Feynmann-féle összes lehetséges történeteinek összegét, szummáját (több értelemben is felfogható summázatát) adják ki, míg a kibomló, asszociatív jelentésmezők mintegy elektronfelhőként veszik körül a masszív mag-eseményt, vagyis magát a nyomtatásban rögzült regényt.
 
A Súlyszivárványt olvasva ekképp úgy érezhetjük, John Barth nem véletlenül nevezte egyik fontos esszéjében a „kimerítés irodalmának” a hatvanas évek (főként amerikai) nagyepikáját.
Mert Pynchon nem sokkal e tanulmány megjelenése után, a hetvenes évek elején, vagyis teljes kritikai-elméleti tudatossággal megírt (fő)műve tagadhatatlanul nehéz regény, amely a műfaji korlátokat a lehetséges elemek variációnak és kombinációinak szinte végtelen változatosságával tölti ki, miközben a megszokottnál jelentősen nagyobb olvasói figyelmet igénylő szöveg kevésbé képletesen is kimerítheti azt, aki egy könyvtől elsősorban könnyed szórakozást remél.

Regényrészlet:
Részlet Thomas Pynchon: Súlyszivárvány című könyvéből

Galamb Zoltán

© Ekultura.hu