Főkép Vannak dolgok, amiket illik ismerni, amikről még akkor is illik tudni, ha különben semmi affinitásunk nincs a dologhoz, mert az általános műveltség részei. Munkácsy Mihály neve és munkássága is ebbe a kategóriába tartozik - legalább 2-3 festményének az ismeretével.

Kevés aranyérmes festőnk van (ha jól tudom, Csontváry büszkélkedhetett a párizsi Szalon ezen kitüntetésével még Munkácsyn kívül). Ezt a keveset, vagy legalább néhány ismertebb képet tőle/tőlük tudni ugyanúgy az alap műveltséghez tartozik, mint tudni, hogy ki írta a Nemzeti dalt.
 
Hogy miért írom ezt? Úgy vettem észre, hogy a művészettörténeti oktatás a kis zöld kétéltű feneke alatt van, persze kivételekkel (szerencsémre két évig ezt a kivételt élvezhettem én is egy tanítóm által).
Az okokat, hogy min és miért kéne változtatni - az én meglátásom szerint -, most nem fejteném ki.

Legyen elég annyi, hogy én személy szerint nagyon örülök a magyar festészet mestereit bemutató sorozatnak, ami elérhető áron, kéthetente jelenik meg könnyeden fogalmazott tartalommal.
Most aztán mindenki számára lehetővé válik, akit kicsit is rugdos a kulturális lelkiismerete, hogy információkban gazdag, gyönyörű reprodukciókkal teli kötetet vegyen a kezébe.
 
A Munkácsyról írt fejezet a második a sorozatban, de hasonló tematikára építi fel a tartalmat mint az első, Szinyei Merse Pál munkásságát bemutató kötet.
 
A 79 oldalas könyvben 60 kép található, emiatt háttérbe kerül a szöveges információ (ez szerintem egy festőnél korántsem baj).
Picit úgy éreztem, hogy nem Munkácsy felől van megközelítve a téma, és nem is a művek felől, hanem kronológiailag egy nagy lineális egyenesre lett felfűzve az információ. Gondolom a kötött oldalszám miatt.

Persze nem egy Dallos Sándor féle fikciókkal kerekített személyes hangvételű írásra számítottam, de valamit végig hiányoltam. De ez már csak szőrözés, mint hogy az is, hogy egy kép egy oldalon szerepeljen. Csomókeresés a kákán.
 
Ami viszont jó, hogy táskakompatibilis album. Ez a kategória nálam azokat az albumokat jelenti, amik kis vagy közepes alakjuk és súlyuk miatt könnyen magammal cipelhetőek, bárhol olvashatóak, egy-egy kép felett el lehet időzni sokáig, akár a metrón is.
 
Mindent összevetve hasznos kis sorozatról van szó, ami remélem, szélesebb körben is elterjed.
Ezeknek a festőknek a művei ugyanis a mieink, nem a gyűjtőké, nem is a múzeumoké, hanem a mieink, és ki tudja, meddig lesznek még láthatóak, élvezhetőek számunkra (Munkácsy képei például a rossz - kátrányos - alapozás miatt folyamatosan sötétülnek).
 
Az albumban szereplő képek listája:
Olvasó nő
Önarckép
Reök Irén arcképe
Falusi feolvasás
Búsuló betyár
Árvizi jelenet
Húsvéti locsolkodás
Isaszegi csatatér
Iataónál
Vihar a pusztán I.
Ásító inas
Ásító inas (tanulmányfej)
Makrapipás férfi
Siralomház I.
Erdőrészlet két alakkal
Tépéscsinálók
Az elítélt (Kétalakos siralomház)
Korhely férj haza térése
Köpülő asszony
Rőzsehordó nő
Cigányok az erdőszélen
Sötét utca
Éjszakai csavargók
Mosónők
Poros út II.
Leány a kútnál
Persely előtt
Zálogház
Köpenyes férfi (tanulmány a Zálogházhoz)
Két legény az asztalnál
Colpachi iskola (tanulmány)
Leány tálcával
Munkácsy Mihályné arcképe
Műteremben
Paál László arcképe
Charles Sedelmeyer arcképe
Párizsi szobabelső
Milton (tanulmányfej a főalakhoz)
Milton (redukció)
Krisztus Pilátus előtt (redukció)
Téli út Tájkép folyóval
Normandiai tengerpart
Mosóasszonyok
Madame Chaplin portréja
Parkban
Két család a szalonban
Tájkép fasorral,emeletes házzal
Pálmaházban
Készülődés a papa születésnapjára
Virágcsendélet
Sétány a Parc Monceau-ban
Mozart halála (tanulmány)
Golgota (redukció)
Legelésző csorda
Hazafelé
Liszt Ferenc arcképe
Haynald Lajos arcképe
Ecce Homo
Honfoglalás
A reneszánsz apoteózisa
Virágok áldozata