FőképAleksander Krawczuk tényleg minden császárral megpróbál foglalkozni művében, hiszen akiről napjainkig bármilyen érdemleges, és valamilyen szinten hitelt érdemlő említésre bukkantak a régészek/történészek, az helyet kapott e könyv lapjain.
Így ne is csodálkozzunk azon, ha egy válságát élő birodalomban egyszerre hét(!) uralkodóról tesz említést.

A könyvben helyenként megjelenő aprólékos forrásleírások egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a szerző szinte minden fellelhető információt felhasznált könyve elkészítéséhez, legyen az teljesen, részben, vagy alig hitelt érdemlő.

Aleksander Krawczuk, miközben természetesen bemutatja egy-egy császár életét, arra is szakít időt, hogy feltárja előttünk azokat a problémákat, buktatókat, amelyekkel szembesülnie kell a régmúlt történetét kutató, boncolgató embernek.

Hála égnek meglehetősen sok „íróról” van tudomásunk abból a korokból, amellyel ez a könyv foglalkozik. Az már kevéssé szerencsés, hogy írott emlék már korántsem áll ennyi rendelkezésünkre.
Némely esetben pedig szinte nincs is más utalásunk egy-egy császárra, csak pár érme felirata, vagy egy rövid falvéset egy emlékművön, vagy szobor talapzatán.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kor történetírói a legkevésbé sem voltak elfogulatlanok műveik megírásakor, és nagyon sok esetben pontosan a szöges ellentétét állítják annak, ami valójában történt.

Aleksander Krawczuk ugyan nem tör egyértelműen pálcát a fellelhető írásos források és annak „elkövetői” felett, az azonban világossá válik az olvasó előtt, hogy csak és kizárólag a korabeli történetírók ránk maradt munkáira támaszkodva rossz és hamis következtetéseket fogunk tudni levonni az adott témáról.

Feltétlen szükséges tehát, hogy a fellelhető egyéb tárgyi bizonyítékokat (érmék, falvésetek, magánlevelek etc.) összevessük a históriások munkáival. (Így kiderül például, hogy bár a Historia Augusta ugyan egy szép vaskos kötet, amely fennmaradt az idők folyamán, ám jelentős részében valótlanságokat tartalmaz.)

Mint azt a szerző előszavában leszögezi, ez a könyv hangsúlyozottan nem tankönyv. Ezzel csak messzemenőkig egyet tudok érteni.

Azt gondolom, hogy aki érez magában némi készetetést arra, hogy tisztán vagy tisztábban lásson a római császárok témakörében, annak mindenféleképpen érdemes elolvasnia Aleksander Krawczuk könyvét.

Az biztos, hogy jó pár esetben meglepő vagy meghökkentő dolgok derülnek ki egynémely uralkodóról. Azt is bizton állíthatom, hogy esetenként nimbuszok dőlhetnek romba, esetenként pedig „rehabilitálásra” kerül egy-egy császár.

És természetesen számos tévhit is tisztázódik. (Nero egyáltalán nem gyújtotta fel Rómát és nem gyönyörködött az égő város látványában, hanem tevékenyen részt vett az oltásban. Igaz, csak akkor, amikor már palotáját fenyegették a lángok.)

Ne feledjük, ez a könyv Kr. u. 285-ig foglalkozik az uralkodókkal, az ezt követő időszak császárainak története még ránk vár.