Főkép Ha egyszer erőszakos halált halok, szeretném, ha a Mac Taylor, Stella Bonasera, Aiden Burn, Danny Messer és Don Flack alkotta csapat nyomozna az ügyben. Vagy legalábbis azok, akikről a – valószínűsíthetően erősen idealizált – karaktereket mintázták.
 
Hiszen ezek az emberek önmagukat nem kímélve, elszántan, céltudatosan, már-már megszállottan kutatják és elemzik a bizonyítékokat, keresik az összefüggéseket, hogy elkapják a tettest, és ezzel igazságot szolgáltassanak az áldozatnak.
 
A Stuart M. Kaminsky által megálmodott történet idején New Yorkban meglehetősen forró a hangulat.
Ez persze csak részben köszönhető annak, hogy a hőmérséklet közel 42 fok, a levegő párás és fülledt, hiszen a hangulathoz az a két, egymástól távoli bűntény is hozzájárul, amihez kedvenc bűnügyi helyszínelőinket hívják.
 
Az egyik New York nyugalmas külvárosában, Queensben történt, ahol a szolid polgári házba belépő takarítónőt szörnyű kép fogadja: a család három tagját lemészárolták, a negyedik, egy 12 éves kisfiú pedig eltűnt.
 
A másik helyszín New York egyik zsidók által lakott körzete, ahol látszólag rituális gyilkosság áldozata lett a hithű ortodox közösség egyik megbecsült tagja. Holttestére, melyet jelképesen keresztre feszítettek, a zsinagógában találnak.
Néhány nappal később hasonló gyilkosság történik egy másik zsinagógában.
 
És akkor még ott az az alak, aki meg akarja ölni Stella Bonaserát.
 
Egyszóval sok dolga akad a fiúknak és lányoknak, akik amellett, hogy szenvednek a melegtől, önnön esendőségüktől és korlátaiktól, gőzerővel igyekeznek rendszert találni ott, ahol látszólag nincs.
Teszik mindezt azért, mert hitük szerint minden mindennel és mindenkivel összefügg.
 
Sokan sokféleképpen vélekednek a CSI sorozatokról, legyen szó akár a képi, akár az írott verziókról. Én bevallottan rajongó vagyok, lassan már-már függő is, ezért vagy senkivel és semmivel nem szállok vitába, vagy mindenkivel és mindennel.
 
Azt mindenesetre fontosnak tartom megjegyezni, hogy a CSI sorozatok minden hibájukkal együtt is messze kiemelkednek a jelenleg futó sorozatok közül. Ha másért nem, hát azért, mert inkább kihívást jelentenek az intellektusunknak, mint hogy elsorvasszák azt.
 
Meg aztán érdekesek a karakterek is. Hát nem ironikus, hogy amit ezek az emberek a legjobban szeretnek, többnyire az sodorja őket az összeomlás szélére? Persze ez természetes, ha figyelembe vesszük azt a töménytelen mennyiségű szörnyűséget, amit egy nap alatt látnak, hallanak, tapasztalnak…