Főkép A szóban forgó kiadvány a Venom című történet várva várt folytatása, amiből végre kiderül, hogy ki áll Peter nagynénjének elrablása mögött; és egy minden eddiginél hatalmasabb küzdelemben egyszerre kénytelen megütközni ellenségeivel.
 
Peter Parkert találkozóra hívja a rejtélyes idegen, aki nem más, mint a Skorpió, és feltételeket szab a Pókembernek: visszakaphatja a nénikéjét, de cserébe ki kell szabadítania Norman Osbornt a börtönéből, ahová ő csukatta be.

A Zöld Manóként ismert figura valójában túl sokat tud egy megdöbbentő összeesküvésről, ezért többen is a halálát akarják, Octopus doktort pedig némi agymosással már rá is vették, hogy elvégezze a feladatot.

Pókember viaskodik ugyan a lelkiismeretével, de végül beleegyezik a feltételbe és Fekete Macskával közösen ki is szabadítják a Zöld Manót, aki durva kelepcébe csalja hőseinket: megérkezésükkor Pókember legnagyobb ellenségei már várnak rájuk és azonnal lecsapnak.

A túlerővel szemben nagyon csekély esélyekkel indulnak, de hála a Bosszú Angyalai közbelépésének, Pókember üldözőbe veheti a Zöld Manót, aki May néni után most Mary Jane életére tör.
Útközben hősünket feltartja a Venom, aki ezúttal a Skorpióval egyesült, de Pókember őt is ügyesen legyőzi.

A végkifejletben a Zöld Manó Mary Jane meggyilkolására készül, ám ekkor feltűnik Octopus doktor is, hogy eltegye Normant láb alól, s ekkor Pókember újabb esélyt kap, hogy megmentse a családját.

A Venom folytatása még több akciót és csavart tartalmaz. Az amerikai történetekhez hasonlóan itt is megjelenik egy titokzatos összeesküvés-elmélet, és persze a tipikus happy end sem maradhat el.
A történet fő- és mellékszálai megint a főhős tisztaságát, elszántságát és önmarcangoló lelkiismeretét mutatják be.
 
A sztori - és különösen annak végkifejlete - rendkívül sötét, amit sikerült a képi világgal és a szinekkel még jobban érzékeltetni.
Azt hiszem, ebben a könyvben minden együtt van, amit a Pókember rajongói csak kívánhatnak: látványos és izgalmas küzdelmek a hős legnagyobb ellenfeleivel, fordulatos cselekmény. Emellett persze az erkölcsi mondanivaló sem hiányzik.