FőképGyorsan leszögezem - minden egyéb híreszteléssel ellentétben - nem Shackleton volt az első, akit a szakértők példaként állítanak a céges közép- és felsővezetők elő. Az idők során számtalan „világi” ember került hasonlóképp reflektorfénybe, pusztán a jól elvégzett feladatának köszönhetően.

Akire kapásból emlékszem a közelmúltból, az nem más, mint az Első Öbölháború amerikai vezetője, Norman Schwarzkopf tábornok.
A szerfölött rövid lefolyású Sivatagi Vihar hadművelet, a szövetségesek csekély embervesztesége, s nem utolsó sorban a nyereséges pénzügyi mérleg mind-mind bámulatba ejtette a korabeli szaksajtót, s nem sokkal később már követendő példaként dicsőítették a tábornokot.

Még jó, hogy megemlítették a felelősségre vonásban mutatkozó eltéréseket, miszerint az üzleti életben senkit sem állítanak hadbíróság elé parancsmegtagadásért. Legfeljebb leszerelik - azaz kirúgják.

A pozitivista példaképkeresés oka érthető, hiszen globalizálódó világunk szerfölött gyorsan változik, és ennek köszönhetően a száz évvel korábbi cégirányítási, vagy általánosságban vett vezetői módszerek már nem használhatóak (a tervgazdálkodásról már nem is beszélek).

Ezt az új szemléletet példázza számomra az alábbi Michael H. Dale idézet:
„Az embereknek, akiket irányítanak, egyszerűen megmondják, mit csináljanak. A megfelelő vezetés alatt álló embereket viszont arra ösztönzik, hogy tegyenek meg mindent, ami a munka elvégzéséhez szükséges és tegyék a lehető legjobb módon. Nincs is szükségük más instrukcióra.”

Szóval a céges evolúció következő fokán úgy veszik elő Ernst Shackleton felfedezőt - miként a bűvész varázsolja elő cilinderéből a tapsifülest.
Merthogy Shackleton olyan vezetői módszereket használt többnyire sikertelen(!) expedíciói alatt, melyek szerfölött kívánatosnak tűnnek korunk üzletemberei számára.

Ennek a kései népszerűségnek egyik hozadéka a szerzőpáros könyve, amely nem csupán Shackleton pályafutását ismerteti, kiemelten kezelve a legismertebb 1914-1917-es, az Antarktisz gyalogszerrel történő átszelését megcélzó (eredménytelen) útját.

Egyszerű életrajz helyett modern vezetői kézikönyvet kapunk, amely számtalan példával mutatja, miként tudjuk felépíteni magunk körül azt a csapatot, amire céljaink eléréséhez szükség van.
Kezdve a megfelelő alkalmazottak kiválogatásától, folytatva a zsörtölődő elégedetlenkedők kezelésének módozataival, egészen a külső tényezők miatt változó célok beosztottaink felé kommunikálásáig mindenről szó esik benne.

Laikusként - már sem a vezetés terhe, sem a nagycéges környezet nem borzolja hétköznapjaimat - azt kell mondjam, ez a könyv mindenkinek hasznos.
Vezetőknek az eddig leírtakért, alkalmazottként pedig azért forgathatjuk haszonnal, mert megmutatja: a goromba főnökökön és a merev szabályrendszereken kívül van más lehetőség munkaerőnk értelmes hasznosítására.

Ajánlott irodalom:
Alfred Lansing: A Déli-sark foglyai