FőképA „Kázmér és Hubá”-val az a baj, hogy nincs külön saját havi magazinja. Pedig - meggyőződésem szerint - lenne rá igény.
Ehelyett napilapok végén egy-egy sort, illetve a Garfield magazinban egy-két oldalt kap, és sajnos csak ritkán jelenik meg ilyen gyűjtemény, mint a Marslakók és más furcsaságok (ami szám szerint a negyedik).
Szóval azért örülhet az a (jó)néhány fanatikus, aki csak a „Kázmér és Huba” miatt veszi el a „metrós” újságot. Khm... mint én.

Csak és kizárólag jót tudok mondani a gyűjteményről. Igen, lehet, hogy elfogult vagyok, s nem csak azért, mert nekem is van egy saját külön bejáratú Kázmérom kisöcsém személyében, vagyis így könnyen felfedezem a párhuzamokat a kis képregényhős és a „házikázmérbalázs” között. De nem kell ehhez igazán kistesó vagy kisgyerek sem, elég, ha csak visszagondolunk magunkra.

Hogy mi milyenek is voltunk hat évesen?! Na ez egy kis humorral megfűszerezve, és máris lehet nekilátni a saját verziónak.
Bill Watterson és a fordító (Nikowitz Nóra) humora fergeteges. Sohasem ripacskodó, néha picit fricskás-csípős, de mindig könnyed, röviden aranyos. Ugyanígy a rajzok is kifejezőek és bájosak is egyszerre. A tipó (Benes Attila) egyszerű és kitűnő. Imádom. Imádjuk.

Kázmér egy 6 éves kisfiú, aki az elé háruló feladatok, gondok elől a fantázia világába menekül, ahol Huba, a plüss tigrise is valós baráttá válik.
Együtt menekülnek az iskola, a szülők haragja, Kriszta, a bébicsősz, Rozi (avagy a szerelem), vagy a durvább gyerekek elől szürreális világokba: hol a Marsra, hol vissza egészen a kréta korba, van, hogy szuperhősként, dinoszauruszként, molekulaként, vagy épp űrlényekkel harcoló Spiff kapitányként.

Ugyanakkor nem csak egy kisfiú eleven képzelőerejéről van szó, hiszen Kázmér szócsövén keresztül Bill Watterson komolyabb témákat is feszeget, így szóba kerül a környezetszennyezés, vagy például filozofikus elmélkedések a létről.
Ugyanakkor a kisfiú tipikus gyerektulajdonságokkal is rendelkezik: kíváncsi, eleven, utál fürdeni, „hajhúzással” udvarol és néha akaratlanul, néha akarva szülei/környezete idegeire megy.

Egy picit talán irigyelhetjük Kázmért, amiért menekülésként, kibúvóként vagy egyszerűen csak szórakozásként mindig ott van neki a képzelete. (Személyes kedvencem az apukája apakénti újraválasztási akciója és annak kampányterve, a későn fekvés, a korlátlan tévénézés és hasonló választási programok.)

A gyűjtemény több különálló, vagy éppen folytatásos képsorból áll, amik úgy vannak megszerkesztve, hogy önállóan is érthetőek, egészek. A szereplő kör szűk, a végletekig redukált, gyerek körüli típuskörnyezet.
Nagyszerű volt 127 oldalnyi „Kázmér és Hubá”-t kapni, de én még mindig nem bánnám, ha önálló havi magazin is lenne.

Úgy gondolom, a kötetnek, illetve az egész sorozatnak nincs különösebb célcsoportja, mert egy kisebb gyerek is olvashatja, de ugyanúgy idősebbek is élvezhetik, hiszen a legjobb orvosság annak érdekében, hogy mindig emlékezzünk rá: mi is voltunk 6 évesek.

Kapcsolódó videónkon beszélgetés látható hat részben a sorozat fordítójával, Nikowitz Nórával: