FőképÁlomszerű képek, a realitás és a képzelet határvonalán egyensúlyozó képzelgések, hátborzongató és megdöbbentő, ámde mégis egyszerű köntösbe bújtatott írások jellemzik Csáth Géza, a morfinista elmeorvos írásművészetét.
Rendszerbe foglalható, logikus képet azonban a mai napig nem igazán kaphatott az olvasó Csáth Géza életművéről. Az író halála után megjelent válogatáskötetek ugyanis a legtöbbször a leghíresebb, legtöbbet olvasott és tárgyalt novelláit, valamint naplótöredékeit tartalmazzák.

A mesék, amelyek rosszul végződnek című gyűjtemény azonban összefoglalja mindazt, amit Csáth a kisepika műfajának keretei közt alkotott. Felöleli ugyanis az író életében megjelent öt kötet tartalmát, illetve válogat a korábban ki nem adott írásokból is.

Igazi különlegességet tart hát kezében az olvasó. Azon túl ugyanis, hogy újraolvashatja a már rég elfeledett, híresebbnél híresebb elbeszéléseket, mint amilyen „A béka”, „A sebész” vagy az „Ópium”, olyan újdonságokkal találkozhat, melyek ha lehet, az emberi lélek még mélyebb bugyraiba, még ingoványosabb talajra kalauzolnak.
Hátborzongató és megdöbbentő képek villannak fel néhol olyan tárgyilagossággal kibontva, hogy sokszor nem is maga a leírás, hanem írójának távolságtartása rémít meg.

Remek példa erre az „Anyagyilkosság” című novella, melyben két fiútestvér egyre elhidegülve édesanyjuktól és elvadulva a világtól olyan kegyetlenkedésekben élik ki legmerészebb fantáziáikat, melyek végén nem okoz gondot nekik egy ember, adott esetben az édesanyjuk elpusztítása.

Csáth azonban mesterien játszadozik a távolságtartás eszközével, hiszen annak ellenére, hogy az eseményeket legtöbbször objektív szemszögből szemléli, semlegességét egy percig sem igyekszik megőrizni.
Megjeleníti, egy-egy alakban ábrázolja múltbéli, illetve jelenkori alakját.

Megjelenik például a „Józsika” című elbeszélésben, melynek főszereplője egy nagymamája által nevelt kisgyermek, aki akár maga az író is lehetne, hisz tudjuk, Csáth, eredeti nevén Brenner József korán félárván maradt.
A történet elbeszéli, hogyan szorul be a kicsinyesség, a megszokások rabságába az egyébként érdeklődő, és a világ rezzenéseire érzékeny fiú.
Monoton szertartásosság, a reggeli, a kávé, a séta, a lámpagyújtás, majd -oltás, életének véget nem érő unalmas körforgása mutatkozik be, melyből az egyetlen kiút az álom.

A legérdekesebbnek azonban mégis a címadó történeteket találtam. Hasonlóan Örkény István egyperces novelláihoz, sokszor ezek sem többek néhány sornál, azonban annál mélyebb mondanivalót hordoznak magukban.
Ezekben a rövidke novellákban bukkan fel a szőke leány képében érkező „mosolygó” halál, akit az életnél fontosabb dolgai mellől szólít el a barátságos arc. Leírhatatlan ellenszenvet szítva jelenik meg a nőgyűlölő József és nála kissé szánalmasabb, esetlenebb figuraként a doktor jelleme, akinek tette mindenki számára más-más módon értelmezhető.

Ugyanez a megállapítás igaz azonban az író legtöbb művére, legyen az valamely naplóbejegyzése vagy akár hosszabb-rövidebb lélegzetvételű novellája. Egy motívum azonban összeköti a legtöbb írást: a végzet, valamilyen tragédia, vagy akár hétköznapi esemény formájában végül eléri a főhőst.

Sokszor pedig, annak ellenére, hogy a Csáth Gézára leginkább jellemző fogás az álomképek, valóságtól elrugaszkodott dolgok szerepeltetése, ezek az eszközök meg sem jelennek a leghatásosabb és legmegrázóbb novellákban.