Főkép

Lehet nem szeretni bármely Nuala névre hallgató ifjú leányzót? Amikor bájos csengése ősi kelta titkokat, homályban lappangó misztikumot, kiapadhatatlan életerőt, természetes szépséget, határtalan alkalmazkodóképességet sejtet? És akkor még nem találkozott az ember Nuala Anne McGrail varázslatos személyével, aki tősgyökeres ír lévén ennél jóval nagyobb varázserővel rendelkezik.

Romantikusan modern kapcsolata Dermot Michael Coyne amerikai milliomossal mintapéldánya az eleve elrendeltetésnek (amihez vélhetően sok köze van a párkáknak vagy a nornáknak). Ami alatt most nem az ismerős családok közötti házassági megállapodást értem, hanem azt a meglehetősen gyakori, ámde a valóságban ritkán beteljesedő esetet, amikor két ellentétes nemű ember (hogy a klasszikus felállásnál maradjak) egymásnak teremtődött, és közös életük mindkettejük számára a boldog kiteljesedést jelenti.

Mivel már láttam ilyet a valóságban (bár elismerem, szerfölött keveset) ezt a fajta kapcsolatot nem tartom pusztán a blúzrepesztő regényírók körében dívó agyszüleménynek.

Ezért aztán nekem, mint olvasónak nincs más dolgom, mint jóindulatú mosollyal, kedvtelve figyeljem a kettős kalandjait a modernkori Amerikában: múltfelderítés, galériarablás (sorozatban), hatalmaskodó hivatalnokok, csipetnyi politika - van itt minden, mint a búcsúban. A legszebb, hogy egyik szál sem nő a többi fölé, egyformán fontosak.

Természetesen a legizgalmasabb kérdés, hogy a körülmények és az önmaguk állította akadályok ellenére összejönnek-e a fiatalok, avagy beteljesületlenül marad kapcsolatuk, és a rokonság bukja egyesülésükre tippelő fogadásait?

De a szerelmi szálhoz hasonlóan módfelett izgalmas a történelmi kutakodás is, amely a vizsgált rejtélyen kívül nem kevés üzenettel bír a térben és időben távoli utódoknak, holmi politikai megosztottság- és sérelemkezelés ügyében. Jó, mondjuk náluk Lincoln olyan kaliberű államférfi volt, akihez mérhetőt idehaza nem találok az utolsó ötven évben.

Mindezeken felül Greeley továbbra is nagyon jól ír. Ért hozzá, miként kösse le az olvasó figyelmét, miközben sem szirupossá, sem sablonossá nem válik a történet. Persze nem találja fel a spanyolviaszt, pusztán tisztes B mozi könyvben elbeszélve. Egyszóval ideális időtöltés üres délutánokra vagy hétvégékre. Ja, és a sorozatnak itt még nincs vége.