Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

Nem tudnék még egy olyan regényt említeni, ami ennyire jól példázza a klasszikus - a műfajt kevésbé kedvelők szemében már-már sztereotipikus - tudományos fantasztikumot, mint Arthur C. Clarke sokak szerint legkiválóbb műve, A város és a csillagok.

Már az alaphelyzet és a helyszín is a fénykor jellegzetesen antiutópisztikus félelmeire épül, ugyanakkor a kemény sci-fi fejlesztő tudósok által írt vonulatára jellemzően pozitív végkicsengésű.

Diaspar: örök város. Nem Róma, hanem egy mechanikus (bár mozgó részek nélküli) memóriákban tárolt, önfenntartó biológiai szerkezet, melynek lakói genetikai gépezetek. Számukra előre meg nem határozható időközönként, a Teremtés Csarnokából lépnek elő, úgymond készen, már ami a testi meghatározottságot illeti.

Fejlődésük kizárólag lelki téren értelmezhető, kondicionálásként a mai virtuális számítógépes játékokhoz hasonló Mondákat élnek meg valósághűen. E tanulási folyamat elsődleges célja, hogy megerősítse a diaspariak genetikusan kódolt félelmét a városon kívüli terektől. Időközben, húsz éves korukra azonban megtalálják régi önmagukat is, hiszen a város a lélekvándorlás gyakorlati megvalósulása.

Az emberek itt nem meghalnak, csupán visszatérnek a Teremetés Csarnokába, ahol a szuperszámítógép az újabb életig eltárolja őket és emlékeiket.

Ám, ahogy évtizedekkel a regény megjelenése után a Mátrix megmutatta, az efféle mesterséges mennyországokra leselkedő legnagyobb veszély a sztázis, a megmerevedettség kockázata. A város eredeti megálmodói azonban erre is gondoltak. A monotónia megtörése érdekében időnként úgynevezett Mókamesterek okoznak kisebb-nagyobb galibákat a rendszerben, ám hosszú távon még egy ilyen okos védelmi mechanizmus sem oldhatja meg az entropikus önismétlődés problémáját.

Ezért van szükség a Kiválasztottakra, akik nem riadnak vissza a távlatoktól, az ismeretlentől.

Közéjük tartozik Alvin, aki különleges elődeihez hasonlóan először született, és a tudósok kisgyermeki kíváncsisága hajtja, előbb Lysbe, a Föld városai közül megmaradt másik zárt társadalomba, mely ugyan nem vetette el a halandóságot, a csillagokba már régóta nem vágyik, s végső soron ugyanúgy megdermedt fejlődésében, akár Diaspar, végül pedig a világűrbe, ahol találkozik Vanamonddal, a fizikai test korlátaitól megszabadult, tisztán szellemi létformával.

Ám Alvin utazása csak ürügy, hogy Clarke a tőle megszokottnál is filozofikusabb fejtegetésekben megtárgyalja saját metafizikájának tételeit. Vallás és tudomány ellentétét és párhuzamait, a mindenkori legendákban őrzött, következésképp eltorzított múlt és a mindig bizonytalan, rögtönzést igénylő jövő látomásait.

A város és a csillagok az a regény, amelyben összefutnak a Jules Verne-től és H. G. Wellstőlkiinduló szálak, és amelyből számtalan új ötlet épp csak kibomlani kezdő fonala kihajt. Egyszerre összefoglaló és termékenyítő. Középponti helye a sci-fi irodalomban - számomra legalábbis - kétségtelen.


Galamb Zoltán - 2008. augusztus 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!