FőképMár több, a Berserk-hez hasonló történettel találkoztam. Úgy látszik, ez a történetsablon soha nem megy ki a divatból, még mindig lehet vele újat mondani, tovább fokozni.

Hogy miről beszélek? Mondom.

Adott egy magányos hős, akinek múltjában sötét titok lappang. Egyedül vándorol, keres valamit, menekül valami elől, nyomában démonok serege, amerre jár, pusztulás kíséri útján.
Ahogy az már lenni szokott, egy nem kívánt útitárs is megjelenik, aki nem túl közlékeny hősünk helyett is beszél… sokat.

Ami tetszett ebben a történetben, az a felvonultatott karakterek kidolgozottsága, saját egyénisége.
A főszereplő, Guts csaknem tipikus elpusztíthatatlan szuperhős figura, aki különleges képességek helyett nem mindennapi fegyverarzenállal rendelkezik, meg persze szívóssággal, céltudatossággal, bosszúvággyal és kitartással.

Egyvalami azonban megkülönbözteti a sablonfiguráktól: látszatra nem érez gyengeséget, vagy szánalmat hadjáratának ártatlan áldozatai iránt, egy alkalommal azonban mégis elbizonytalanodik, embersége felszínre törni látszik.

A melléje szegődött Puck valójában egy apró tündér, aki az erőszakos főhősnek épp ellentéte, jelleme magában foglal minden jót, ami társából hiányzik. Talán ő hivatott enyhíteni az erőszakos cselekményt.

A történet többi szereplőjének nincs túl hosszú élete, s bár némelyik jellemét így is megismerhetjük, esetükben inkább a képi kidolgozottság a megkapó.

A Berserk egy rendkívül agresszív képi világgal rendelkező fantasy manga, talán már kicsit túlzottan is durva.
Őszintén szólva nem ismerem eléggé ezt a műfajt, ez a kötet viszont leginkább a gyerekkoromban látott képregényekre és fantasy filmekre emlékeztet, csak ez sokkal véresebb.

Ennek ellenére tetszett, amit láttam, holott van még egy jellemzője, amit szintén hibaként értékelhetnénk.
A történetnek se eleje, se vége, amiből az előzmények hiánya a kevésbé zavaró, mivel ez adja az egész titokzatosságát és tulajdonképpen néhány visszaemlékezésben, rejtélyes utalások formájában némileg sejthetővé is válik.
Ami sokkal zavaróbb, ám nyilvánvalóan tudatos, hogy a történet itt is egy olyan ponton szakad meg, ahol az olvasó legjobban várja a folytatást.