FőképA Los Angeles-i székhelyű TokyoPop több könyvét is kiadta már magyarul az Athenaeum 2000 Kiadó, amiért már eddig is kiérdemelte a bevállalós jelzőt, s a Rémmetró kiadása újabb bátor lépés a részükről.
Ez ugyanis egy elég súlyos horror manga, amit méltán ajánlanak csak 16 éven felülieknek.

Amióta az ember megtanult ásni, mindig félve gondolt arra, mi mindent rejthet a föld mélye. Amióta pedig megépítették az első földalatti vasutat (1863, London) megannyi kitalált vagy valós történet kering az ott lelt borzalmakról.
Ha jól rémlik, a gótikus horror nagymesterének, Lovecraftnak is volt földalattis írása, bár ha megnyúznának, sem tudnám megmondani, melyik, és a Tokió Kalen által írt Rémmetró (ami külföldön is még csak a 2. résznél tart) is „a talpunk alatt” játszódik.

A „novellányi” sztorikból álló kötet minden egyes darabja a tokiói metrórendszer egy-egy állomásáról kapta a címét.
Az alapszitu annyi, hogy a metróalagutak mélyén összeér a mi világunk a holtak birodalmával, melynek egyes lakói hol ilyen, hol olyan formában meglátogatják a mi oldalunkat.

Van, hogy egy öngyilkos lány szelleme kergeti azt, aki szerinte tehet az ő haláláról. Máskor egy kezdő metróvezető azt tapasztalja, hogy egy öngyilkos hajlamú figura ugrik a kocsik elé, ám a vizsgálat szerint semmi ilyesmi nem történik…
És így tovább – a kötetben olvasható öt sztori mind más és más.

Két dologban mégis egyeznek. Az egyik, hogy minden esetben fiatalokat büntetnek vagy kísértenek a holtak.
Helyenként mindez elég beteg, és mindenképp félelmetes módon, illetve okokból történik, és el tudom képzelni, hogy valamiféle nevelő szándék húzódik meg mögötte (ne legyél ilyen meg olyan, mert jönnek a szellemek…).

A másik, hogy mindegyik megállónál felbukkan Szeija, a lányos képű ifjú, aki afféle kalauzként igyekszik elválasztani azokat, akiknek még élniük kell, azoktól, akiknek halniuk…

Amellett, hogy néhol kissé butának és értelmetlennek tűnhetnek a sztorik (szimplán azért, mert sokszor nincsenek meg az okok, az indítékok), az kiderül a könyv végére, hogy Szeija jóval összetettebb és érdekesebb szereplő, mint elsőre gondolnánk, és biztos vagyok benne, hogy a további részekben apránként egyre több fog kiderülni róla.

Akinek bejön az ázsiai horror filmek hangulata, illetve szereti azt a fajta borzongást, amit a vérben-brutalitással és némi mögöttes, misztikus szállal is szolgáló horror történetek okoznak, annak érdemes felszállnia a Rémmetróra.
(Emellett a könyv végén beleolvashatunk a Káosz kapui 1. részébe, ami szintén csemege lehet a borultabb, sötét mangák kedvelőinek.)