FőképVégre mohó kis kezeim közé kaphattam, az Őrség tetralógia annyira várt harmadik kötetét, az Alkonyi Őrséget! Szergej Lukjanyenko magasra tette a mércét az első két résszel, és örömmel közlöm, hogy simán megugrotta a magasságot a sorozat új fejezetével. Egyetlen ember munkáját furcsállom csak, méghozzá, a borítót festő szakiét, akinek sikerült a könyvhöz szinte semennyire sem kapcsolódó képet kiötlenie, sikeresen félrevezetve ezzel a lelkes könyvvásárlókat, akik hazafele menet már nézegetik új szerzeményüket, abból kiindulva, hogy az eddigi részeknek volt valami közük ahhoz.

Felépítését tekintve a történet az eddigi részekhez hasonlóan három részből áll, azonban most egyikben sem hagyjuk magára kedvencünket, Anton Gorogyeckij Fénypárti mágust, akinek egyre inkább kezd tele lenni a hócipője, egyre kevésbé érti, miért és kiért küzd! Belefáradt az intrikák kibogozásába, a sakkfigura szerepbe, elutazott pihenni kedvesével, Szvetlánával, aki nem kispályás varázslónő, és kétéves kislányával, akit a Legnagyobb Hatalmas szerepre jelölt ki a sorsa. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen családban nem hétköznapian mennek a dolgok, bár a fővárosi pezsgés után főhősünk még így is unja magát. Örömmel fogadja tehát főnöke, a moszkvai Éjszakai Őrség vezetőjének hívását, nem is sejtve milyen intrikákba és bajba keveri ezzel ismét magát!

Ahogy azt a sorozat követői az eddigiekből kitalálhatták, az előző könyv óta eltelt kis idő a történetben, Anton lánya még hasonítatlan Másféle, és bár még csak két éves, de már látszanak rajta eljövendő hatalmának jelei. Az előző könyv, az Éjszakai Őrség lezárása után mindenki arra számít, hogy a fent említett kislány körül forognak majd az események, de a mágusoknak egy sürgetőbb problémával kell szembenézniük, méghozzá azzal a kérdéssel, hogy egy ember Másfélévé változtatható-e? Amennyiben igen, úgy milyen megfontolásból ne változtassanak át egy sor értékes embert úgy, hogy közben megőrizzék inkognitójukat! Arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha lehetséges az átváltoztatás, és a titok rossz kezekbe kerül, olyan valaki kezébe, aki elkezd saját mágus sereget építeni, vagy éppen egyenlőséget szeretne az emberek és a Másfélék között, hogy mindenki élvezhesse a mágia hatalmát.

Gondolom senkinek sem kell elmagyaráznom, hogy ez utóbbi probléma realizálódása gyorsan lecsökkentené az emberek számát, mert melyikünk nem kíván néha másoknak rosszat, ha az illető sikeresen kiakasztja hülyeségével? Mindent számításba véve, nekem eddig ez a kedvenc részem, fordulatos cselekményével, jól átgondolt vonalvezetésével, emberi, és mégis emberfeletti léptékével. Azok, akik olvasták az eddigi részeket, észrevehették, hogy Anton erősödésével, egyre nagyobb kaliberű problémákat tud kezelni. Így van ez most is! Itt már mindenki nagypályás, vígan ugrálnak a homály harmadik, negyedik, sőt néhányan az ötödik rétegébe, kasztolják a brutális varázslatokat, portálokon közlekednek, szegény főhősünk sokszor csak a fejét kapkodja és sápadozik, de megmarad szerethető Embernek! Annyit elárulok a történetből azoknak, akik megkedveltél Antont, hogy az ember különleges esetekben igenis „át tudja ugrani a saját árnyékát”!

Elnézést azoktól, akik most találkoznak ezen írás olvasása közben először az Őrség tetralógiával, és sok mindent nem értenek, de úgy gondolom, a harmadik részre már annyira egymásba ágyazódtak az összefüggések, hogy csak hosszas magyarázatok után lehetne általános ajánlót írni a könyvről. Azt javasolnám a friss olvasóknak, hogy szerezzék be az első két részt, ha élvezni szeretnék a harmadikat, esetleg olvassák el az előző két ajánlót, abból levonható pár következtetés, hogy miről is van szó nagy vonalakban.