FőképAzon gondolkodtam előzetesen, hogy vajon mi fér majd bele a sorozat utolsó előtti kötetébe. Arra tippeltem, hogy a rendelkezésre álló terjedelem miatt a világháborúk erősen megkurtított változata kerül ismertetésre.
Igazam lett, mert alig tíz-húsz oldal jut mindegyik világégésre. A maradék pedig megoszlik egy rövid előzmény, a húszas-harmincas évek, valamint a hidegháború ecsetelésére.

Viszont meg kell mondjam, számomra meglepő módon találtam olyan érdekességet, melyről korábban nem, vagy csak burkolt formában volt tudomásom.
A tizennegyedik oldalon egy mondat említi a török hadsereg és az örmények harcát, melyből az előbbi került ki vesztesen. Miről is van szó? - kérdeztem magamban.

Némi nyomozás után okosabb lettem: a valóság úgy nézett ki, hogy a halamon lévő török párt vezetése kihasználva a háborús eseményeket, rendezni kívánta az örmények ügyét – mégpedig teljes népirtással.
A háború alatt a deportálás, a kényszermunka és más módszerek következtében hozzávetőlegesen másfélmillió örmény halt meg, többszázezren pedig elmenekültek az országból.
A még nagyobb pusztítást csupán az oroszok előrenyomulása (akiket örmények önkéntesek támogattak) akadályozta meg.

Érdekességként megjegyezem, hogy 1920-ban létrejött a Wilsoni Örményország, ami azonban még abban az évben megszűnt, amikor a szovjetek bevonultak, és a területet hozzácsatolták a Transzkaukázusi Szovjet Szövetségi Köztársasághoz (ez volt a kisebbik rossz, hiszen így az örmények elkerülték a török hódítást).
Nem folytatom, hiszen az örmény helyzet a mai napig nincs megnyugtatóan rendezve.

Ilyen félmondatok akadnak a kötetben máshol is, de összességében csupa jól ismert eseményekről esik szó.
Elvégre a német tengeralattjárók, vagy a berlini légihíd máig gyakorta szerepelnek a hírekben, miként Hirosimáról és Nagaszakiról is minden évben megemlékezünk. Hát igen, a század nem szűkölködött rémségekben, csoda, hogy túléltük.

A sorozat kötetei:1. Őstörténet és a korai civilizációk
2. Az ókor nagy birodalmai
3. Az antik görög civilizáció
4. Róma virágkora és bukása
5. A Kolumbusz előtti Amerika
6. A keleti kultúrák virágzása
7. A korai középkor és az iszlám
8. A késő középkor világa
9. A reneszánsztól az ellenreformációig
10. Spanyol hódítók és a gyarmatosítás
11. Az abszolutizmus kora és a barokk
12. A forradalmak évszázada
13. Európa és Amerika a 19. században
14. Az ipari forradalomtól a 20. századig
15. Az első és a második világháború
16. A globalizálódó világ