Főkép

Látszik, hogy Philip Pullman trilógiájának 2007-es kiadásánál marketing szakemberek is közreműködtek. Legalábbis az első kötet borítójának tervezésénél mindenképpen, hiszen a végeredményt látva egyértelmű, hogy nem tudták kihagyni a mozifilm adta óriási lehetőségeket. Ami érthető is. Remélem, a következő kiadásnál visszabillen az egyensúly.

De tulajdonképpen Pullman esetében ez mit sem számít, hiszen nála nem a külcsín, hanem a belbecs, a mondanivaló a fontos. Ami minden esetleges látszat (gondolok itt például a filmre) ellenére súlyos és elgondolkodtató. Olyan, ami nem csak felnyitja, hanem nyitva is tartja az emberek szemét. Éppen ezért vannak egyesek felháborodva. De erről nem kívánok véleményt mondani, hiszen mások megtették már előttem. Én inkább arról beszélnék, miről is szól Az Úr sötét anyagai trilógia.

A helyszín egy, a mienkhez nagyon hasonló alternatív világ. Itt cseperedik fel árván a tizenkét éves Lyra Belacqua, aki az ódon oxfordi kollégium falai között fürge észjárásával, elevenségével és csínytevéseivel nem kevés bosszúságot okoz az őt nevelni, terelgetni próbáló morc tudósoknak.

Egészen addig nagyjából nyugodtan telnek a napjai, amíg fel nem figyel arra, hogy egyre több korabeli gyermek tűnik el Anglia-szerte, amíg szemtanúja nem lesz annak, ahogy valaki megpróbálja megmérgezni a nagybátyját, Lord Asrielt, illetve amíg nem hall a rejtélyes Porról…

És akkor még egyetlen szót sem ejtettem a daimónokról, az aletiométerről, a gyiptusokról, a boszorkányokról, a páncélos medvékről, Mrs. Coulterről, a Magisztériumról, az Áldozárok Testületéről, Bolvangarról és az elválasztott gyerekekről, a tatárokról, valamint az Aurora Borealisról. Mint ahogy nem beszéltem arról sem, hányan örülnek, illetve éppen ellenkezőleg, nagyon nem örülnek annak, hogy igazságkereső szenvedélye által vezérelve Lyra útra kel a messzi észak felé…

Ahol Lord Asriel tevékenységének köszönhetően valami igazán nagy dolog van készülőben. Valami, amihez szükség van a különféle párhuzamos világokból érkező felfegyverzett harcosok, boszorkányok, angyalok, harcoló szellemek, és egyéb, még soha nem látott különös teremtmények, Lyra és az aletiométer, valamint egy új ismerős, Will és a titokzatos kés (az Aesahaettr) közreműködésére.

Csakhogy az út nem egyszerű és egyáltalán nem veszélytelen, hiszen Mrs. Coulter továbbra sem adta fel „áldásos” tevékenységét. Sőt, miután megtudta gyermeke igazi nevét és valódi küldetését, talán még ádázabban üldözi, és ehhez nem rest igénybe venni – többek között – a rettegett Fantomok segítségét sem…

Az Úr sötét anyagai trilógia befejező részében Lyrára és Willre az eddigieknél sokkalta veszélyesebb kalandok várnak. „Alászállnak” a holtak birodalmába, majd némi felfordulást maguk mögött hagyva távoznak, és „elhagyott” daimónjaik után erednek.

Így jutnak el a mulefák és a tualapik világába (miközben az egyház bérgyilkosa már a nyomukban van), ahol Lyra ismét találkozik Dr. Mary Malone-nal, az apácából lett tudóssal, és ahol olyasmi történik velük, amitől kissé helyrebillen a világ egyensúlya. Már csak a titokzatos kés által nyitott és felelőtlenül nyitva hagyott ajtókat kell bezárni – egyetlen kivételével…

Számos okosságot írhatnék még itt össze arról, hogy miért is zseniális Az Úr sötét anyagai trilógia. Ám úgy érzem, jelen esetben ennek semmi értelme nem lenne. Aki a leírtak, az egyéb helyen olvasottak és az első részből készült film alapján nem kap kedvet Pullman trilógiájához, annak úgyis hiába beszélnék. Aki viszont már ismeri az eseményeket, úgyis rendelkezik SAJÁT véleménnyel. Legalábbis nagyon remélem.

Kapcsolódó írás:

Az arany iránytű (mozifilm)