FőképLouisa May Alcott (1832. november 29.–1888. március 6.) ebben a regényében is kedvenc passziójának hódol: irodalomnak álcázott tanmesével, finomabban fogalmazva moralizáló történettel szórakoztatja olvasóit.

Mai szemmel kissé különös az egész, hiszen mostanság egészen más szelek fújják a gyermeknevelés zászlaját, így ami 1875-ben merészségnek számított, az ma már mosolyognivaló régiség.
Azt nem állítom, hogy ez így teljesen rendjén való, elvégre nem csacskaságokról esik szó a könyv lapjain, inkább mára naiv elképzeléssé avult ideálokról.

Nehezen tudom elképzelni például, hogy egy tizenéves srác belássa a kalandregények ártalmasságát, és belső meggyőződésből inkább a szülei szerint megfelelő olvasmány után nyúljon.

A legkülönfélébb nevelési példázatok bemutatására Rose Campbell (főhősnőnk) életének valamivel több, mint egy éve biztosít lehetőséget.
Az árva tizenéves kislányt nagynénjei nevelik, szemlátomást ijesztő eredménnyel, de mielőtt végleg kiölnének minden életkedvet a lányból, megérkezik apja testvére, aki gyámjaként saját szájíze szerint lát a feladatához.

Mire eljutunk a regény végére, nem csak a kalandregények, hanem a cigarettázás, a szleng használata, a divatos női öltözködés, az egészségtelen táplálkozás, s nem utolsó sorban a maradi oktatás is megkapják a magukét.

Mindez természetesen az aggódó, és saját ötleteiket erőltető nagynénik szeme láttára történik, amiből bizony számos problematikus helyzet adódik, amelyek megoldása elkerülhetetlen módon optimista kicsengésű.
Komolyan mondom már vártam, Alcott mikor kacsint ki az olvasóra, de erre szerencsére egyetlen esetben sem került sor.

Azért a morális üzeneten kívül van még egy nagy erénye a kötetnek. Bepillanthatunk az 1800-as évek második felének amerikai hétköznapjaiba, pontosabban miként éltek Boston városában a tehetősebbek.