Főkép

Meg Rosoff regényét még az Animus féle első kiadásban olvastam, amit a sajátos borítója miatt vettem kézbe. Most azért (is) adta ki újra az Európa, mert mozifilm készült belőle. Ehhez sajnos még nem volt szerencsém, de a trailer és a képek alapján azt éreztem, hogy lehet jó is, de biztosan látványosabbra, pörgősebbre vették, miközben a könyv üzenete, mélysége nem biztos, hogy átjön – ahogy az már a filmes feldolgozásoknál lenni szokott. Látva, hogy milyen gyorsan eltűnt a mozik műsoráról, annyi mindenesetre valószínű, hogy a magyar átlagközönségnek nem jött be eléggé. De nem is kellene, hiszen ez nem egy átlagos történet...

 

Mikor annak idején elolvastam a könyv fülszövegét, nyomban meggyőzött, merthogy általában bejönnek az olyan könyvek, amikben valami városi gyerek vagy fiatal a vidéki Angliába szabadul (jellemzően nyáron), ahol minden vén és titokzatos és szép. Például Peter S. Beagle Tamsin-ja is hasonló alapötletből indult ki, és imádtam. Persze, volt ott a hátsó oldali ajánlóban egy mondat, az utolsó, ami figyelmeztetett, hogy ez valami más lesz: „Közben a világban is minden felborul...”, de még reménykedtem, hogy valami könnyed, kedélyes és szép történetben lesz részem. Tévedtem, de nem bánom. Így is nagy élmény volt a bostoni születésű, ám ma Észak-Londonban élő írónő első regénye.

 

A mesélő-főszereplő a 15 éves, ízig-vérig New York-i lány, Daisy, akit apja és mostohaanyja nyaralni küld Angliába, a vidéki rokonokhoz. Három fiú és egy lány unokatestvér vár ott rá, s közös nyaruk valóban idilli módon indul. Sőt, Daisyt eléri a szerelem is, még ha nem is épp átlagos formában. Merthogy az egyik unokatesójával szeretnek egymásba... És Rosoff bírálói (akik nem adták volna e könyvnek 2004-ben a Guardian-féle gyermekirodalmi díjat) ezt vélik a legfőbb támadási felületnek, ami, ha úgy nézzük, képmutatás, mert hát az ember gyermekkorában nemigen foglalkozik holmi szabályokkal, erkölcsökkel és hasonlókkal, egyszerűen csak él – és épp ez az, amit az írónő olyan bámulatosan képes bemutatni, átadni.

 

Amikor az első hírek érkeznek Daisyékhez arról, hogy Londonban merényletek történnek, és ezrek halnak meg, arra is pont úgy reagálnak a gyerekek, ahogy hozzájuk illik. Mit számít nekik bármennyi ember, akit nem is ismernek?! Mit tudnak ők ezekről? Csakhogy a terrortámadásokból háború lesz, olyasmi, amit nem is annyira nehéz elképzelni 9/11 után, noha bevallottan sokkal inkább a volt Jugoszláviában zajló háború hatott a könyvre. És minderről úgy ír Meg Rosoff, ahogy egy 15 éves írna, könnyed stílusban, különösebb cirkalmazás nélkül, s mégis megrázó erővel, érzékletesen (picit a Zabhegyezőre emlékeztetően). Mert hamarosan egész Angliát leigázza egy meg sem nevezett hatalom, és egy idő után már azt sem tudni, ki az igazi ellenség, és Daisyéket is szétválasztja a sors, s borzalmak közepette, embertelen körülmények között kell valahogy túlélniük, és újra egymásra találniuk. Mert ennek vágya mozgatja mindkét felet...