FőképA magyar olvasó Harry Harrisont A Rozsdamentes Acélpatkány című műve alapján ismerheti, amely meglehetősen vidám történetecske. A Helyet! Helyet! viszont mind mondanivaló, mind hangulatvilág tekintetében egészen más tészta.

Színhelyünk a lehetséges Föld, az agyonzsúfolt amerikai város, New York. 1999 borzalmasan meleg nyarán indul a történet, pár hónappal a millennium előtt.
A nyersanyagforrások csaknem kimerültek, az ivóvizet adagolják, akárcsak az élelmet, amelyet planktonokból, moszatokból, algából vagy szintetikus úton állítanak elő.

Nincs elég lakhely, ezért egy többszobás lakásban minden családra csak egy szoba jut. Nincs üzemanyag, mindenki gyalog közlekedik, a város parkolói tele vannak az elhagyott és lassan szétrohadó gépjárművekkel.

Az áramszolgáltatás akadozik - nincsenek atomerőművek (a regény 1966-ban keletkezett, akkoriban még szinte csak a tervek léteztek a szén/gáz/kőolaj alapú áramtermelés átállításáról a termonukleáris energiafelhasználására) -, az emberek jó része az utcán él. Minden romos és lepusztult, amit lehetett, azt már újrahasznosították.

Persze itt is vannak, akiknek jól megy. A város vezetői és a bűnözők viszonylagos fényűzésben élnek. Ők tudnak fürdeni, rendes élelemhez jutni, telik nekik alkoholra, új ruhára.

Ebben a katasztrofális helyzetű városban él Andrew Rusch nyomozó, aki makacsul kitart a város mellett és végzi mindennapi munkáját. Persze sosem ér a végére, mindig akadnak újabb és újabb bűnügyek, a rendőrség pedig létszámhiánnyal küzd.

Itt él a kamaszkora végén járó Billy Chung is, akinek szülei még Csang Kaj-sek szolgálatában álltak Tajvanon, és a nagy vezér halála után jöttek Amerikába, szerencsét próbálni. Persze csak a nyomor lett az osztályrészük.
A fiú ugyan próbál tisztességes állást szerezni, de a bűn csábítása édesebb. Ezért betör egy előkelő lakóházban lévő lakásba. A tulaj rajtakapja, Billy leütni akarja, de véletlenül megöli.

New York lakója Shirl is, a huszonéves gyönyörű nő, aki pont annak a meggyilkolt bűnözőnek a szeretője, akivel Billy végzett.

Az ügy kapcsán jön össze Rusch és Shirl. Kettejük kapcsolatán keresztül lehetünk szemtanúi egy kiábrándítóan keserű véget érő dráma kialakulásának, amely még inkább fokozza a regény negatív hangulati vonásait.

Meglehetősen lehangoló és cseppet sem hihetetlen jövőképest fest elénk a szerző. Még mindig azon gondolkodom, van-e esélye annak, hogy valami hasonlónak következzen be a való világban? Vajon a számos intő jel elégséges-e arra, hogy elkerüljük a regényben felvázoltakat?

Az a hihetetlen és rémisztő számomra, hogy Harry Harrison mindezt 1966-ban vetette papírra, és nagyon nem jár/járt vele messze a valóságtól. A túlnépesedés, a természeti erőforrások felélésének kérdése napjaink égető gondjai.
A Helyet! Helyet!-ben ezt az emberiség nem volt képes megfelelően - ha lehet egyáltalán ezt a szót erre használni - kezelni. Így az elénk tárt vízió döbbenetes és megrázó.

A nyomozó és a volt szerető kapcsolata szinte meseregénybe illőnek indul. De ahogy Shirl kikerül a fényűzés világából, valahogy sejteni lehet, hogy ennek nem lesz jó vége.

Rusch-t belekényszerítik, hogy megszállottként nyomozzon a gyilkossági ügyben, és mellette még a mindennapi munkáját is végezze el.
Egyre több a megoldatlan konfliktushelyzet közöttük, ráadásul a város is katasztrofális gondokkal küzd. Mindezek együttesen egyre messzebb sodorják emberileg egymástól a szerelmeseket.

Rusch és Shirl történetével párhuzamosan láthatjuk Billy vesszőfutását. Azon kívül, hogy menekülnie kell a hatóság elől, kínozza a lelkiismerete a gyilkosság miatt. Belső vívódásaiból kitűnik, a gondtalan és gazdag élet utáni vágy, de ennek elérhetetlensége is, a fennálló helyzet és rendszer miatt.
Én személy szerint egy ideig nagy kérdőjelet láttam Billy karakterében, sehogyan sem tudtam rájönni, mit is akar majd vele Harry Harrison a végjátékban. Azonban ahogyan a nyomozó esetében, itt is számítani lehet a tragikus, drámai végkifejletre.

Ez az alapvetően negatív hangvételű mű aztán mégiscsak tartogatott számomra egy apró dolog a legvégén, amely megmosolyogtatott. Az 1999-es év nem az előző évezred utolsó éve volt. Mint a való életben, úgy a regényben is a média belesulykolta az ellenkezőjét a népekbe.

Egy másik, fontosabb dolog a végén pedig újra csak gondolkodóba ejti az embert. A vallási fanatikusok által terjesztett nézet, miszerint vége a világnak 2000. január 1-én és eljön az apokalipszis. Mindezt azért, mert így tovább nem lehet élni ebben a világban.

Vajon tényleg nem lehet?

Részlet a regényből

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk: Édentől nyugatra
Helyet! Helyet!
Fagyos Éden

Rozsdamentes Acélpatkány sorozat :
A Rozsdamentes Acélpatkány
A Rozsdamentes Acélpatkány visszavág

Kapcsolódó írás:Interjú Harry Harrisonnal